Megszólalt a Borsnak Kern András, aki előadás közben lett rosszul és mentő vitte el

kern andrás
PUBLIKÁLÁS: 2024. december 18. 13:24 / FRISSÍTÉS: 2024. december 18. 13:26
Kedd este félbeszakadt a Pesti Színház Az imposztor című előadása, miután a főszereplő rosszul lett. Mint kiderült: Kern András volt az, aki miatt mentőt is hívtak.

Telt házzal megy a Pesti Színház Az imposztor című előadása, aminek a legendás színművész a főszereplője. Kern András kedd este a darab közben nagyon rosszul lett, a teátrum dolgozói mentőt hívtak hozzá.

Kern András
Kern András rosszul lett az előadás közben, mentő vitte el a színházból Fotó: TV2

Így van Kern András a rosszulléte után

Nagyon megijedtek a nézők a Vígszínházhoz tartozó teátrumban, miután a második felvonás elején nem a színészek, hanem az igazgató Rudolf Péter lépett színpadra és szomorú hírt közölt: a második felvonás elmarad egészségügyi okokból. Azóta kiderült, hogy Kern András főszereplő lett rosszul, akihez mentőt is hívtak. Sajtóinformációk szerint az idén 76. születésnapját ünneplő színészóriást ügyeletre vitték, hogy kiderüljön, mi a baj. Másnap felhívtuk az élő legendát, hogy a hogyléte felől érdeklődjünk.

Már sokkal jobban vagyok, nagyon szépen köszönöm az érdeklődést 

– mondta a Borsnak Kern András. – Többet majd a Vígszínház sajtóosztálya fog elárulni!

A teátrum eddig hivatalos Facebook-oldalán ennyit írt:

"Sajnálattal tájékoztatjuk nézőinket, hogy a ma esti (2024. december 17.) Az imposztor című előadásunk a Pesti Színházban egészségügyi okokból az első felvonás után félbeszakadt. Az előadás pótlásával kapcsolatban később tudunk tájékoztatást adni.” 

Nem gondol a halálra

Idén februárban a születésnapja kapcsán a Tények Plusz készített interjút a színésszel.

Köszönöm, hogy ilyen szép hosszú ideig, úgy fenntartották az érdeklődést én irántam, aminek következtében én működhetek. Mert ha senkit nem érdekelnék, akkor biztos nem játszanék ennyi -féle szerepet. Nem lett volna ennyi film, meg színdarab, még énekes is volt, meg zenék, meg lemezek, meg sok-sok minden. Amiből biztosan egy csomó minden nem érdekelt egy csomó embert, de egy csomó minden meg érdekelt egy csomó embert. S ez így mind valahogy összerakodik és kirázódik belőle valami, ami megmarad, akkor az nagy boldogság lesz majd nekem ott alulról szagolgatva az ibolyát. Érdeklődöm majd mi is van itt a földön 

– fogalmazott akkor a színész.  

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.