Házasság első látásra: Judit összeomlott a párterápián, zokogva hagyta el a termet

Szolnoki Szabolcs
PUBLIKÁLÁS: 2024. december 12. 07:00
Fecső Judit nem bírta ki könnyek nélkül a szakértők kritikáját, már ami a házasságát illeti. Drámai jelenetet láthattak a Házasság első látásra nézői!

Szolnoki Szabolcs és Fecső Judit kapcsolata volt eddig talán a legkiegyensúlyozottabb a Házasság első látásra műsorában, azonban egyre inkább úgy fest, hogy kezd náluk is felszállni a rózsaszín köd. A házaspár néhány nappal ezelőtt csúnyán összebalhézott, a műsor szerdai adásában látható párterápia pedig láthatóan csak olaj volt a tűzre – Judit sírva hagyta el a termet.

Házasság első látásra: Judit és Szabi nem volt mindig ilyen mosolygós
Házasság első látásra: Judit és Szabi nem volt mindig ilyen mosolygós (Fotó: TV2)

Ne siessünk azonban ennyire előre, térjünk vissza a már említett balhéra néhány mondat erejéig!

A szerelmesek éppen autóval tartottak haza, amikor megtörtént a baj. A feleség ugyanis váratlanul félrenyelt, és azonnal vízért kiáltozott, amit természetesen Szabitól szeretett volna megkapni, ám ő éppen kormányozott egy autót, ezért nem tudott a segítségére lenni. Cserébe egy kicsit felhúzta magát azon, hogy Judit "ekkora ügyet csinált" a vízkérdésből, hiszen elvileg ő is elérte volna a flakont. Mikor a feleség hátra nyúlt a vízért, annyira köhögött, hogy a Szabitól kapott, méregdrága napszemüvegét eldobta az autóban. Na, ez volt az a pont, ami Szabolcsnál teljesen kiverte a biztosítékot...

– Ne már, hogy ilyen problémát csinálsz azonnal, mindenből! Leb***tad a szemüveget? Azt a szemüveget, amit neked adtam? – fakadt ki az üzletember, mire Házasság első látásra Judit fogta magát, és kiszállt az autóból. Ezzel aztán még egy lapáttal tett Szabi idegeire, akinek kicsúszott a száján egy nem túl kedves jelző is.

– P***a – hagyta el Szabolcs száját a szépnek nem nevezhető szó.

Házasság első látásra: Judit sírva távozott a párterápiáról

Nos, a páros körülbelül ebben a hangulatban huppant bele a kanapéba a szerdai adás párterápiáján. Judit leginkább azt sérelmezte, hogy Szabolcs csak barátként tekint rá.

– A mai napon nem tudok arról nyilatkozni, hogy ez mennyire tud hosszabb távú kapcsolat lenni. Most úgy érzem, hogy ez az összeköltözés esetlegesen túl gyors volt, de úgy érzem, hogy az a probléma, hogy nagyon hasonló személyiségek vagyunk. Szóval ezért nem tudom, illetve szerintem megjósolhatatlan, hogy most ebből pontosan mi lesz mondta Házasság első látásra Szabolcs a terápia kezdetén.

Házasság első látásra
A legutóbbi párterápiának sírás lett a vége (Fotó: TV2)

A szakértők előtt Szabolcs is felemlegette az autós balhét, amit szerinte kissé túlreagáltak. 

– Én mondtam neki, hogy ezt ne csináld, mert különben nyitva az a bizonyos ajtó. Ő erre kipattant a kocsiból, és ott hagyott kulcsostól, kocsistól, mindenestől – idézte fel a férfi a feszült perceket, ám Judit sem maradt adós a reakcióval.

– Elsősorban anya vagyok. Ha én komolyan gondolom, és nem erre a hat hétre terveznék a Szabival, hanem összekötnénk az életünket, és én a gyermekemet odaviszem, és akkor mondja ezt, hogy lehet menni egy negyvenedik balhénál, akkor mi van? – morfondírozott Judit.

Szabolcs elárulta, hogy egy vörös rózsacsokorral és egy éttermi vacsorával óhajtotta kiengesztelni a feleségét, ám ezzel csak egy bizonyos szintig nyitott újra. Szerinte viszont Judit éhezi, kéri, sőt, követeli tőle a szerelmet. Bár a szakértők szerint Szabolcs védi az énhatárait, Judit azért megjegyezte, hogy férje burkoltan azért lek*rvázta őt.

A párterápia Judit számára végül könnyek között ért véget, sírva állt fel a kanapéról, miután a szakértők rávilágítottak arra, hogy nem kikövetelnie kéne a szerelmet, hanem hagynia, hogy Szabolcs magától kezdjen el rá vágyódni.

A feleség végül hangos zokogásban tört ki, és elhagyta a termet...

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.