Galambos Lajos volt feleségét gyászolja - szívszorító fotókon 25 év boldogsága

gyász
PUBLIKÁLÁS: 2024. november 29. 16:45
A trombitás ugyan 2022-ben hivatalosan is elvált a feleségétől, a 3 gyermek örökre összekötötte őket. Galériával emlékezünk Galambos Lajos volt feleségére.

Drámai hírek érkeztek november 29-én: sajtóértesülések szerint 58 éves korában elhunyt Galambos Lajos felesége, Galambos Boglárka. Az asszony jó ideje nem élt együtt a trombitással, két évvel ezelőtt váltak el végleg az útjaik, valamint évek óta betegeskedett. Jelenleg még nem tudni, pontosan mi vezetett az asszony halálához.

Galambos Lajos
Galambos Lajos és felesége, Boglárka 25 évig voltak házasok (Fotó: Trenka Attila)

Kilenc év is eltelt azóta, hogy kiderült: Galambos Lajos felesége súlyos légzőszervi betegséggel küzd. A család akkoriban ráadásul nagyon nehéz időszakot élt át. Galambos Boglárkának a gyógyulás érdekében nyugalomra lett volna szüksége, ehelyett stressz jutott neki, sőt, 12 napot a rácsok mögött kellett töltenie.

Galambos Lajos lánya szerint örök szövetség maradt köztük

Noha Lagzi Lajcsi és Boglárka papíron már nem éltek házasságban, 25 év után, 2022-ben hivatalosan is elváltak, az együtt töltött negyed évszázad és a három gyermek örökre összekötötte őket. Így a zenészt vélhetően mélyen lesújtotta a veszteség.

− Köztük a mai napig barátság van, és én nem tudom elképzelni, hogy bárki mással úgy tudnának együtt lenni, ahogyan ők együtt voltak. Nekik nagyon tartalmas, erős kapcsolatuk volt. Huszonöt éves házasság, aminek nincs vége soha. Lehet, hogy vannak helyzetek, amikor mást mondanak ki, másra vágynak, de szerintem egy ilyen házasság örökre szól akkor is, ha hivatalosan vége. Barátok maradtak, jó a kapcsolatuk − fogalmazott Galambos Lajos lánya, Bogi nem is olyan régen a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban.

A Bors egy szívszorító galériával idézi fel a trombitás, Galambos Lajos házasságának legszebb pillanatait.

takarni-Galambos Lajos targyalas-Galambos Boglarka-CZ-6
takarni-Galambos Lajos targyalas-Galambos Boglarka-CZ-1
lajcsi 040924-054-scs.jpg
galambos boglárka lajcsi
galambos boglárka lajcsi
galambos lajos boglárka
galambos lajos boglárka
060315-065-scs-060315210130-01.jpg
galambos lajos boglárka
@borsonline

Meghalt Galambos Lajos volt felesége, Boglárka Az asszony hosszan tartó betegség után hunyt el 58 éves korában. #bors #galamboslajos #galambosboglarka #halal #betegseg #gyasz

♬ eredeti hang – Bors - Bors
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.