
Mint ismert, Harry herceg és Meghan Markle még 2016 júliusában találkoztak először, és még ez év novemberben nyilvánosságra hozták kapcsolatukat.
Az uralkodó - aki akkor még walesi herceg volt - a bahreini királlyal készült találkozni. A Finding Freedom című, Harryről és Meghanról szóló könyv szerzői, Omid Scobie és Carolyn Durand szerint az uralkodó csapata hónapokat töltött a körút szervezésével, remélve, hogy a média majd érdemben fog foglalkozni Károly munkájával. Ám a tervük nagyon hamar romba dőlt...
Ugyanis az, hogy Harry és Meghan a nyilvánosság előtt is felvállalták szerelmüket, teljesen összetörte a királyt, mert felmérte, hogy rá majd kevesebb figyelmet fordítanak. A szerzők azt állítják, hogy Harry mindössze 20 perccel a bejelentésük előtt szólt az apjának, aki a tervükről mit sem sejtett. A könyvben ez olvasható:
A Kensington-palota közleménye, amely egyúttal elítélte a sajtót, és meg is erősítette, hogy Harry együtt van Meghannal, szinte teljesen eltörölte a Károly körútjáról szóló tudósításokat. A Clarence House csapata összeomlott.
A könyv azt is írja, hogy ezzel Harry kihívást intézett mindenkihez, aki megkérdőjelezte a kapcsolatát. Szó szerint háborúra készült a médiával. Sussex hercegét akkoriban az foglalkoztatta leginkább, hogy az emberek faji alapon vagy sznobizmus miatt ítélik-e el őket. A herceg állítólag megszakította a kapcsolatot az egyik barátjával is, mert azt Meghanról pletykált.
Bennfentesek szerint Károly király az első sokk után „megértette, hogy a Meghannel kialakult helyzet fordulóponthoz érkezett", de csalódott volt az időzítés miatt - írja a Life.hu.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.