Gyász

VV Fanni édesanyja képtelen szobrot állíttatni a lányának: „Amíg nem látta holtában, addig nincs lelki ereje”

Zs.

Létrehozva: 2024.05.24.

Novozánszky Fanni édesanyja úgy érzi, hogy amíg nem látta holtában a gyermekét, addig a tervekkel ellentétben képtelen emlékművet állítani...

VV Fanni gyilkossági ügye hét év után, május 15-én ért véget azzal, hogy a hatóságok halottá nyilvánították a fiatal lányt. A végzés annak ellenére is megszületett, hogy Fanni holtteste sosem kert elő. Az egykori valóságshow-szereplő családja már a bírósági tárgyalások kezdetén azt tervezte, hogy ha egyszer befejeződik az ügy – és reményeik szerint előkerül a szerettük földi maradványa – egy emlékművet állítanak neki. Egy mellszobrot szerettek volna emeltetni, ami visszaadta volna Fanni szépségét és törékenységét is. A tervekből azonban most már biztos, nem lesz semmi. 

Novozánszki Fanni
VV Fanni mindössze 26 évet élt Fotó: archív

Pénzért ölték meg VV Fannit

VV Fanni gyilkossági ügye 2017-ig nyúlik vissza, novemberben nyomtalanul tűnt el a fiatal lány. Utoljára B. László társaságában örökítették meg a kamerák, de a képek tanúsága szerint már akkor nagy bajban lehetett. A férfi a karjaiban vitte le Fannit annak a háznak a mélygarázsába, ahol a nő lakást bérelt. Onnantól nem találkozott vele senki. A rendőrségi nyomozás és a bírósági tárgyalás is mindössze annyit tudott megállapítani, hogy B. Lászlónak köze van a lány eltűnéséhez, a közvetett bizonyítékok pedig arról árulkodtak, hogy meg is ölte. Végül, hét év után, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében bűnösnek mondták ki B. Lászlót, aki 20 év letöltendő börtönbüntetést kapott. 

Az utolsó képkockák VV Fanniról... B. László a karjaiban vitte le a garázsba és tette be egy kocsi csomagtartójába Fotó: Bors 

Képtelenek megépíttetni VV Fanni emlékművét 

Novozánszky Fanni családja azt tervezte, hogy azt a körülbelül 4,9 millió forintot – amire fájt B. László foga és amiért megölte a lányt – amit a nyomozók a lakásban találtak, majd az ítélethirdetés után nemes célra költik, emeltetnek egy szobrot, ami az idők végezetéig emlékezteti őket és persze másokat is arra, hogy élt egyszer egy gyönyörű fiatal lány, aki senkinek sem ártott, mégis brutális kegyetlenséggel végeztek vele. Most, hogy B. Lászlót elítélték, és a Fannit is hivatalosan halottá nyilvánították, akár el is kezdődhetnének a szobor munkálatai, a család azonban meggondolta magát. 

Fanni édesanyja a család ügyvédjének sírva mesélte, hogy mégsem érez magában annyi erőt, hogy elkészíttessen egy emlékművet. 

Leült a családi kupaktanács, és úgy döntöttek, hogy mégsem lesz szobor

– mondta a Bors megkeresésére Dr. Lichy József ügyvéd, a család jogi képviselője. 

Kata, az édesanya úgy érzi, hogy a szobor azt jelképezné, hogy elengedte a lányát, holott erről szó sincsen. Bár nyilván tisztában van azzal, hogy a gyermeke meghalt, amíg nem látta Fannit holtában, addig nincs lelki ereje olyan emlékművet állíttatni, ami azt jelképezi, hogy Fanni nincs többé. 

dr Lichy Jozsef_csk171
Dr Lichy József az ország legbrutálisabb gyilkossági ügyeivel foglalkozik Fotó: Csányi Kriszta

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek