botrány

Vallomást tett Kulcsár Edina a nagy "dubajozós perben" - ez volt a munkája

Létrehozva: 2024.05.27.

Módosítva: 2024.05.27.

Tovább duzzad a botrány.

Immáron hét éve tart az ún. "dubajozós per". A vádlott K. Zoltán, akinek azért kell bíróság elé állnia, mert fiatal, csinos, magyar hölgyeket közvetített külföldre hosztesz munkára, később azonban kiderült, hogy szexuális szolgáltatásokat várnak el tőlük. A botrány 2011-ben robbant ki. A közvetített lányok több külföldi országban jártak, így például Marokkóban, az Egyesült Arab Emírségekben, Libanonban. A vádiratban szereplő lányok közül többen nem vállalták a nevüket, csak számmal szerepeltek, de ahogy haladt előre az egyre több név került nyilvánosságra: köztük több ismert is, Kulcsár Edina, Kovács Dóra vagy épp Vajna Tímea - írtuk meg egy korábbi cikkünkben

 

Ma már bíróság előtt jelent meg a vádlott, és tovább haladnak a tárgyalások. Nagy napra virradt a mai, mert Kulcsár Edina is bejelentkezett videón. Mivel várandós, engedték, hogy ilyen formában tegye meg a vallomását. Edina most azt vallotta, hogy egyszer utazott a vádlott szervezésében Dubaiba, és semmi más dolga nem volt, csak annyi, hogy egy szállodában pihengessen, valamint hogy partykon vegyen részt más lányok társaságában, és velük beszélgessen. 

Az volt a dolgunk a lányokkal, hogy betöltsük a teret, csak egymással kellett beszélgetnünk egy hatalmas nappaliban

 - vallotta Kulcsár Edina. 

Ekkor a bíróság felolvasta Edina egy korábbi vallomását, amiben arról beszélt, hogy többször járt Dubaiban, valamint volt ötször Bejrutban, illteve Marokkóban, Kairoban és Mikonoszon is. Edina erre azt felelte, hogy erre már nem emlékszik - tudtuk meg a helyszínen jelen lévő újságírónktól. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek