Márkus Luca elárulta, mi az élet értelme

A Színművészeti Egyetem elvégzése óta a Vígszínház tagja Márkus Luca. A színházi szerepei mellett forgatott a Besúgóban, a Drága örökösökben és A renitensben is. Látható a Blokádban és a Megtorlásban. Két cicájával él együtt a fiatal színésznő, aki a hot! magazinnak adott interjút.

hot!: Fent van egy videód az interneten 16 éves korodból. Színházról beszélsz és arról, hogy boldog vagy. Most is ezt gondolod?

Márkus Luca: Életigenlő, boldogságra hajlamos ember vagyok. Kevés kell ahhoz, hogy jól érezzem magam. Függhet ez a környezettől, a tárgyaimtól, az engem körülvevő kollégáktól, barátoktól. Ritkán vagyok rosszkedvű, de ha igen, azt mindenki látja rajtam.

hot!: Kislánykorodtól azzal foglalkozol, amit szeretsz. A színpad, a 12 év balett hozta ezt az örömöt?

M.L.: Igen, már gyerekkoromban megéreztem, hogy ez engem boldoggá tesz, akkor is, ha közben küzdenem kellett a klasszikus balett mozdulataival, és valami nem sikerült elsőre. Semmi nem vette el a kedvemet. Élveztem, szerettem a munkát, és soha nem gondoltam azt, hogy a színházba játszani megyek: az munka volt, és nem mondhattam, hogy „Most nincs kedvem, anya!” Jó, hogy egész korán erre lettem szoktatva.

hot!: Édesanyád mivel foglalkozik?

M.L.: Szabadidő-szervező, játékpedagógus szakon végzett, de Debrecenben, a szülővárosomban egy galériát vezet.

hot!: Miután a Csokonai Színházban kilencévesen a Liberté ‘56 című darabban, Vidnyánszky Attila rendezésében játszottál, egyértelmű volt, hogy dráma tagozatos gimnáziumba jelentkezel?

M.L.: Nem volt kérdőjel. Sokat dolgoztam azért, hogy bekerüljek a középiskolába, azután az egyetemre. Szeretem, ami a színházban történik, mindig ezt akartam csinálni. Aztán az érettségi után elsőre felvettek az egyetemre. Eszembe sem jutott máshová is beadni a jelentkezési lapot. Azt gondoltam: ha nem sikerül elsőre, legfeljebb kimegyek külföldre nyelvet tanulni, de nem akartam mást csinálni.

Márkus Luca imádta az egyetemet

hot!: Három különböző személyiségű osztályfőnököd volt: Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter. Melyikük volt rád a legnagyobb hatással?

M.L.: Mindhármuk jelenléte kellett ahhoz, hogy a képzés komplex legyen. Egyi­kő­jü­ket sem tudom kihagyni, de Marton László nagyon-nagyon fontos volt. Kimondva-kimondatlanul neki próbáltunk megfelelni. Úgy jött be az órákra, volt egy olyan tartás az egész lényében, olyan inspiráló erő, hogy mindenki a legjobb formáját akarta nyújtani. 

hot!: Harmadévtől voltál gyakorlatos a Vígszínházban. Azonnal kölcsönös volt az egymásra találás?

M.L.: Még Eszenyi Enikő hívott oda, Rudolf Péter szerződtetett.

hot!: A kaposvári egyetemre nem akartál jelentkezni. Mi vonz Budapestben?

M.L.: Itt érzem otthon magam. Debrecenben és Hajdúszoboszlón él a családom, de azokhoz a helyekhez, ahol felnőttem, valahogy nem kerültem közel. Nem tudom, miért kötődöm annyira Budapesthez. A Kálvin tér környékén lakom, ahogy besétálok innen a Pesti Színházba, az varázslatos. A kis utcák, a házak, az út… mindig hat rám.

hot!: 2020-ban kerültél a Vígszínházhoz. Nagyon szerethetnek, hiszen egy év múlva Varsányi Irén-emlékgyűrűt kaptál, majd Ruttkai-gyűrűt.

M.L.: Bízom benne, hogy így van. Mindkét esetben meghatódtam, a Ruttkai-gyűrűnél talán még jobban. Óriási boldogság, hogy azok az emberek, akik látnak nap mint nap próbálni – hol rosszul, hol jól –, látnak sikeres pillanatokban, azt gondolják, hogy nekem kell kapni az elismerést. Soha nem arra gondolok, hogy „én, én, én”, mert az előadásokat együtt hozzuk létre, az csapatmunka. 

„Igen, ez barátság”

hot!: Nemrégiben Kiss Mari kolléganőd vehette át a Psota-díjat a Rózsavölgyi Szalonban; te vezetted a műsort, Balázsovits Edit méltatta Marit. A színházban is együtt játszotok. Barátok vagytok?

M.L.: A rendes lányok csendben sírnak című darabban játszunk hárman Paczolay Béla rendezésében. Nagyon jó volt a próbafolyamat, jó csillagzat alatt született az előadás. Az öltözőben is szívesen vagyunk együtt. Mindig jó találkozni: nem csupán a darabról beszélgetünk, hanem személyes dolgokról is. Igen, ez barátság.

hot!: Főszerepeket alakítasz a Vígszínházban: Nyinát a Sirályban, Luise Millert az Ármány és szerelemben. Hogy jut idő sorozatokra, filmforgatásra?

M.L.: Gyakorlatilag a színházban élek. Szerencsés helyzet és áldás, hogy ennyi munkám van. Nyáron, amikor szünet van a színházban, akkor érek rá forgatni. Most kicsit elfáradtam, tavaly nyáron Szegeden játszottuk az Ezeregy éjszakát – csodás találkozások, elképesztő szakmai élmények értek közben. De néha jó lenne egy-két napra kikapcsolni, visszatölteni az energiákat.

hot!: Legutóbb Antal Nimród Megtorlás című filmjében szerepeltél. Milyen volt amerikai filmben játszani?

M.L.: Ez egy epizódszerep volt, de óriási élmény bekukkantani egy ilyen produkcióba. Nimródot nagyszerű embernek tartom. Berlinben forgattunk; felültem a repülőre, és annyira meghatódtam, hogy elkezdtem sírni. Felhívtam anyukámat, hogy megérte a sok munka: itt ülök, és amerikai filmet fogok forgatni.

hot!: Egyedül élsz?

Márkus Luca:

 Az életünkben jönnek-mennek az emberek – soha nem mondok olyat, hogy kár, hogy nem előbb lett vége valaminek. Mindenkitől, minden kapcsolattól tanulunk valamit. De magamban, így vagyok egész; ha ezt kiegészíti valaki, az csodás, de nem attól leszek teljes értékű ember, ha valaki mellettem van. És ezt most tapasztalom meg. Hiszem, hogy minden úgy történik, ahogy kell. Persze hogy szeretnék majd családot, gyereket – ez az élet értelme.