Ennyi volt: szakított a TV2 sztárpárja

szerelem
PUBLIKÁLÁS: 2024. április 03. 09:20
Kőgazdag Szandi elszólta magát: immár újra szingli.

Úgy tűnik, ennyi volt a Kőgazdag Fiatalok című műsorból megismert Tuvic Aleksandra, valamint a Párharcban látott Gelencsér Kornél kapcsolata. Igaz, a duó már a műsor alatt, a kamerák előtt is jó párszor összekapott, de mégis sokakat ért meglepetésként, hogy kimondták: vége. Minderről maga Kőgazdag Szandi beszélt egy 24 órán keresztül elérhető Insta-sztoriban, ahol arról kérdezték, ki volt élete legnagyobb szerelme, illetve mikor volt a legboldogabb. 

A Nagy Ő még várat magára, mert jelenleg egyedülállóként élem a hétköznapjaimat 

– magyarázta, hozzátéve: azonban önmagával naponta szerelembe esik.

Kőgazdag Szandi szakítás
Szakított Kőgazdag Szandi és Gelencsér Kornél Fotó: Instagram

A pár egyébként egy szórakozóhely parkolójában ismerkedett meg egymással, ám jó ideig titokban tartották a kapcsolatukat, mert ekkor még mindketten foglaltak voltak. Egy idő után azonban felgyorsultak köztük az események, elég hamar össze is költöztek, ám a házasság nem jött szóba köztük. Hogy mi vezetett a szakításukhoz, jelenleg nem tudni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.