Házasság első látásra: Anyátlanul az oltárnál

Enikő
PUBLIKÁLÁS: 2024. április 07. 20:30
Az esküvő minden lány életében a legfontosabb nap, ami ünnep az egész család számára. Ám számos oka lehet, hogy a szerettek nem osztoznak a boldogságban, és ez néha nehéz pillanatokhoz vezet.

A Házasság első látásra két szereplőjének, Enikőnek és Boginak menyegzőjéről is fontos személyek hiányoztak. Enikő nemrég elveszítette szeretett nagymamáját, aki szinte anyjaként nevelte, mivel az édesanyja rengeteget dolgozott a családi vállalkozásokban.

HOT FELTÖLTÉS HÁZASSÁG ELSŐ LÁTÁSRA
Enikő esküvőjéről hiányoztak a legközelebbi családtagok Fotó: TV2

Anyukámnak most is dolgoznia kellett, és amúgy sem szeretett volna szerepelni. Illetve ott volt a korábbi párja, a nevelőapukám az új kedvesével, és az esküvőmnek nem erről a találkozásról kellett szólnia. Teljesen elfogadtam a döntését – kezdte Enikő a hot!-nak.

Ettől függetlenül folyamatosan tartották a kapcsolatot az édesanyjával telefonon, így tényleg élvezni tudta az esküvőjét. Azt is elmondta, hogy mi lehetett volna a legrosszabb eset.

Nagyon fontos volt, hogy a papám ott legyen – árulta el Enikő, akit végül nagypapája kísért az oltárhoz. – Ha ő nem jött volna el, akkor nem tudtam volna végigvinni ezt az egészet.

HOT FELTÖLTÉS HÁZASSÁG ELSŐ LÁTÁSRA
Enikő és Peti rögtön egymásra hangolódtak Fotó: TV2

Nem volt ilyen szerencsés Bogi, aki össze is omlott a ceremónia előtt. Az egyébként vidám, magabiztos lány maga sem tudta, mi bántja, de tény, hogy szülei nem vállalták a műsorban való szereplést, így az esküvőre sem mentek el.

HOT FELTÖLTÉS HÁZASSÁG ELSŐ LÁTÁSRA
Bogi szülei nem szerettek volna a Házasság első látásra kamerái elé állni Fotó: TV2

Az életemben a szüleim a legcsodálatosabbak. Amikor jelentkeztem a műsorba, felkészítettek, hogy ez olyan nyomással jár majd, amit nem biztos, hogy bírni fogok. Igazuk is lett – ismerte be a lány. – Ők nem szerettek volna szerepelni, ettől függetlenül végig ott voltak velem a háttérben.

A lány, miután visszanézte magát, nem volt elégedett. Aggódva hívta fel az adás után a szüleit, hogy mit gondolnak a szerepléséről.

Újra átéltem azt a stresszt, és amikor apukám meghallotta a telefonban, hogy pityergek, rögtön azt mondta »Nyugodj meg, nagyon szeretünk!« Azt hiszem, bármi történjen az életemben, ők mindenben támogatnak, hiszen egy jó szülő ezt teszi – mondta Bogi.

HOT FELTÖLTÉS HÁZASSÁG ELSŐ LÁTÁSRA
Bogi és Geri szépen mutatnak Fotó: TV2

Mit gondolnak a szülők?

Bár az édesanyák nem voltak ott a ceremónián, azért van véleményük a vőikről.

– Anyukám azt mondta, hogy Geri nagyon-nagyon kedves fiú – árulta el Bogi.

Enikő édesanyjának a véleménye Petiről rövid volt, de sokatmondó:

– Na, lányom, most emberedre akadtál! – mondta az asszony.

További sztárhíreket olvashat a hot! magazin eheti számában!

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.