Mint megírtuk, néhány hete eltűnt a népszerű, ám nagyon fiatal műsorvezető, Jesse Baird és kedvese. Amikor az eltűnés tényét bejelentették, a rendőrség nyomozásba kezdett, és a lakásukon egy puska töltényét találták. A folyosó véres volt, ebből arra következtettek, hogy meggyilkolhatták őket. Ezután megtalálták a tévés holttestét. Most újabb sokkoló részletek derültek ki a haláleset kapcsán, erről a Metro számolt be.
A portál szerint két szörfzsákban találták meg a tévés és kedve holttestét egy vidéki ingatlanban, több mint 100 mérföldre Sydneytől - ahol utoljára látták őket, napokkal az eltűnésük bejelentése után. A gyanúsított egy rendőr, aki állítólag végül bevallotta, hol rejtette el a holttesteket.
Daniel Doherty nyomozó-felügyelő elmondta, hogy megpróbálták a holttesteket kővel és törmelékkel befedni. A családok azóta személyesen is kimentek a helyszínre, ott virágokat helyeztek ki a szeretteiknek, és egy kis megemlékezést tartottak nekik.
A tragédia után rengeteg részvétnyilvánítást kapott a család a kollégáktól is, akik igyekeznek megbirkózni a szörnyű hírrel:
Jesse-t mérhetetlenül szerették. Mindannyiunknak összetört a szíve de el sem tudjuk képzelni, milyen fájdalmat kell elviselnie a közvetlen családjának. Nyugodjék békében!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.