hoppá

"Egy-két dolgot le kellett egyeztetni" - szigorú határokat húzott Csuti G.w.M-nek a gyerekei kapcsán

Létrehozva: 2024.02.21.

G.w.M-nek tudnia kell, meddig mehet el Medivel és Ninával!

Kulcsár Edina és Csuti igazi álompárt alkottak annak idején, és lángoló, mindent elsöprő szerelmükről szinte naponta posztoltak. Éppen ezért mindenki elborzadt és elszomorodott, amikor bejelentették, hogy házasságuk megromlott, így nem maradt más út számukra, csak a válás. Nem sokkal később Kulcsár Edina bejelentette, hogy új mindent elsöprő szerelem köszöntött az életébe, az akkor még nem túl ismert G.w.M személyében. Elég sokan megdöbbentek, hogy a sokak által csodált sármos és jóképű, csupaszív Csutit éppen G.w.M-ért hagyta el, a legjobban azonban amiatt aggódtunk, hogy vajon mi lesz ezután Csutival. A social-guru most ismét Hajdú Péter vendége volt, és számos mély témáról esett szó. 

Szabó András Csuti
Csuti számára nem volt könnyű időszak a válás / Fotó: Szabolcs László / hot! magazin 

Hajdú Péter új szerelméről kérdezte Csutit, és elárulta hogy ő bizony nem erőltetett semmit, minden csak úgy jött magától. 

Itt az ideje a gyereknek 

- mondta Hajdú Péter arra az információra, hogy a lány most 26 éves. Csuti erre csak mosolygott, amiből arra lehet következtetni, hogy már valóban tervben lehet a legújabb baba. 

Tisztázni kellett a határokat a gyereknevelés kapcsán

A válás akkor a legnehezebb, ha van közös gyermek. Különösen akkor igaz ez, ha a másik félre rátalál a szerelem, hiszen az új partner akarva-akaratlanul is belecsöppen a gyerekek életébe és nevelésébe. Az alkalmazkodást nehezíti, ha az új partner egy másik kultúrában szocializálódott. G.w.M nagyon büszke roma származására, Kulcsár Edina pedig rajong érte. Csuti viszont úgy érezte, mindenképpen tisztáznia kell, mi fér bele a gyereknevelési módszerekbe, és mi nem: 

Nem látok rá semmi okot, hogy nekünk a Márkkal vagy az Edinával beszélnünk kellene. A Márkkal nekünk az elején egy-két dolgot le kellett egyeztetni: cigánypolitika, magyarpolitika, mi fér bele, mi nem fér bele

- magyarázta. 

 

Azt is meg kellett beszélniük, hogy miképpen viszonyulhat ezek után Edinához Csuti. Kérdéses volt számára ugyanis, hogy a roma ember asszonya mennyire beszélhet más férfiakkal, és ha esetleg összekapnának, akkor arra G.w.M hogyan reagálna

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek