Zámbó Jimmy nővére nem akarja látni a titkosított aktákat, melyekbe alig két év múlva akár bele is tekinthetne, ha engedélyt kér és kap. Marietta szerint, akinek tudnia kell a baleset körülményeinek minden részletét, az ma már tudja, és ez éppen elég.
– Nagyon sok év telt már el és gyakorlatilag annyi teória keringett már a testvérünk halálával kapcsolatban, hogy én a magam részéről már belefáradtam még a gondolkodásba is. Huszonhárom éve bármerre megyek, mindenhol akad valaki, akinek van egy elmélete, és ez mind azért lehet, mert valamiért titkosították a nyomozati anyagokat. Éppen ez az oka, hogy az emberek mindent kigondolnak magukban, hiszen, persze hogy furcsa ez a rendelkezés. Jogos a kérdés, hogy miért is kellett ez a titkosítás, ha valójában nincs mit titkolni, de most már maradjon titok, aminek annak kell lennie.
Fogalmam sincs, hogy kinek kell kérelmeznie, hogy hosszabbítsák meg a titkosítást, de akinek erre módja van, az tegye meg, és engedjük el végre Jimmykét!
– kezdte lapunknak Zámbó Marietta, aki egyetlen ember miatt szerette volna, ha kiderül, mi is van azokban a bizonyos nyomozati anyagokban és a boncolási jegyzőkönyvben.
– Sok éven át nagyon bosszantott, hogy titkosak az akták, hiszen természetesen van a fejemben egy kép arról a rettenetes hajnalról. Aztán ez a vágyam, vagy inkább haragom szép lassan elmúlt. Viszont láttam édesanyánkon, hogy ő sokat szenvedett, hiszen anyaként ennyi éven át kétségek közt élni, az maga volt a pokol. Nem beszélt róla soha, de éreztem rajta, hogy mindennél jobban vágyott az igazságra. Hogy őszinte legyek, talán ezért is maradt velünk ilyen sokáig. Ő biztosan szerette volna megélni, hogy belenézhessen az iratokba. Neki járt volna az igazság! Persze most már tudja, hiszen ott lehet Jimmy mellett, és a testvérünk már biztosan el is mesélte neki annak a napnak minden pillanatát. Nekem ez a tudat már elég… – jelentette ki Zámbó Jimmy nővére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.