
Tóth Gabi az elmúlt időszakban rengeteget szerepelt az újságok hasábjain tönkrement házassága és új kapcsolata miatt. A válásról sokáig se az énekesnő, se Krausz Gábor nem mondott semmit, majd a sztárséf törte meg a csendet és adott interjút a Mandinernek.
- Mindenben megegyeztünk, így aztán sikerült békésen elválni. Mindössze egy nagyjából másfél órás tárgyalás volt, amely még karácsony előtt lezajlott. Felnőtt emberek vagyunk, mindketten továbbléptünk, a kapcsolatunk pedig, már csak a kislányunk miatt is, konszolidált, hiszen a közös gyermekünk összeköt minket. Márpedig mindkettőnknek az ő érdeke a legfontosabb.
Mivel mindketten ismert emberek vagyunk, és a szép pillanatokat is megmutattuk az életünkből, valahol érthető, hogy az embereket érdeklik a velünk kapcsolatos negatív hírek.
Kétségtelen, hogy ezzel a sztorival mindent el lehet adni, előfordult, hogy naponta 15-20 kattintásvadász cikk jelent meg rólunk. De egyszerű oka van annak, hogy miért nem akartam nyilatkozni: igyekszem a négyéves kislányom érdekeit szem előtt tartani. Mindaz ugyanis, ami most megjelenik rólunk, tíz év múlva ugyanúgy elérhető lesz az interneten, és nem szerettem volna, ha az iskolában a szülei válásán csámcsognának, vagy esetleg bántanák ezért. Nem akartam, hogy arról olvasson majd, hogy az édesanyja és az édesapja a nyilvánosság előtt vitatkozik, egymásnak feszül. Ez kettőnk dolga.
A házasságunknak vége, és nem tagadom, ez mindig két emberen múlik. Hogy ki a sértett, ki a kevésbé sértett, szintén csak ránk tartozik. Tudatos döntés volt tehát a részemről, hogy nem osztottam meg a nyilvánossággal, mi történt köztünk valójában.
A válás óta mindkét félre rátalált a boldogság, hiszen Krausz Gábor is felvállalta kapcsolatát Mikes Annával, Tóth Gabi pedig táncosa oldalán találta meg a boldogságot.
A válás után Tóth Gabi úgy döntött, 2024-et azzal kezdi, hogy leszámol egy félelmével, így Ausztriába utazott kedvesével. Az énekesnő 12 éve nem síelt, mert volt egy borzalmas balesete, ám most már elérkezettnek látta az időt, hogy újra a sípályákon repesszen.
Párja, Papp Máté Bence boldogan támogatja szerelmét, és bár ő a snowboardra esküszik, egy kép erejéig összecsúszott az énekesnővel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.