Sydney van den Bosch vallomása: borzasztó fájdalmak közepette táncolt

Dancing with the stars
PUBLIKÁLÁS: 2023. október 25. 12:00
Szombat este újabb pár esett ki a Dancing with the Starsból: Sydney van den Bosch és felvidéki táncpartnere, Ádám Csaba számára ért véget a verseny. Úgy vélik, a következő táncuk átütő siker lett volna.

Sydney van den Bosch és Ádám Csaba a Dancing with the Stars történetében először hozott magyar néptáncot a parkettre, teljesítményük azonban nem győzte meg a zsűrit és a közönséget sem. A modell-lány és felvidéki profi táncpartnere bízott a továbbjutásban, ugyanis a következő adásra igazán ütős produkciót raktak össze.

Sydney és Csaba magyar néptáncot hozott a Dancing with the Stars parkettjére - Fotó: Markovics Gábor / Bors

„Véget ért, ennyi volt az egész?"

Sydney és Csaba a Mokkában vendégeskedve mesélt érzéseiről a kiesés után.

Nehéz ezt összefoglalni. Még most sem fogtuk fel. Szombat este azt mondták, hogy kiestünk, és hétfő reggel találkozunk a Mokkában. Mi pedig erre: tessék? Véget ért, ennyi volt az egész? – idézte fel szomorkásan Sydney, majd hozzátette:

Maga az álomvilág, amit elképzeltem, megkaptam, de nagyon hamar véget ért, picit azt érzem, hogy beteljesületlen maradt a vágy, amit a Dancing with the Stars felé éreztem.

– Főleg azért, mert már készen volt a következő néhány koreográfiánk. Ez a mostani hét lett volna szerintünk a legerősebb, az átütés – fogalmazott Sydney, szavait pedig bólogatással nyugtázta profi táncpartnere, Ádám Csaba.

Egy kortárs tánc lett volna, nagyon szép üzenettel, nagyon nehéz elemekkel. Rengeteget tanultunk rá. De majd meg fogjuk mutatni a nézőknek, mert ezt látniuk kell – ígérte meg a modell.

Igen, a harmadik adás lett volna a legjobb, legerősebb – szögezte le szlovákiai profi táncpartnere, Csaba is.

Térdfájdalom nehezítette a produkciót

A múlt heti táncukat illetően így fogalmazott Sydney:
Azt éreztük, hogy ez a koreográfia, ez a zene ennyit engedett meg. Azt hittük, hogy az érték, amit ez képvisel, az pontszámokban kicsikét segíteni fog. Nem így történt.

Sydney hozzátette: hat hét alatt lehetetlen profi táncossá válni, ráadásul néhány nappal az élő adás előtt egy próbán csúnyán megsérült:

Először azt hittem, hogy csak meghúztam a térdemet, de mivel egyre erősebb fájdalmat éreztem, sejtettem, hogy a szalag komolyabban sérült. Az orvos sajnos megállapította, hogy részleges szakadás van a térdem külső oldalszalagjánál. Kaptam fájdalomcsillapítókat, de sajnos benne van a pakliban, hogy további terhelésre a későbbiekben akár el is szakadhat. Bízom benne, hogy nem romlik a helyzet és folytathatjuk a versenyt – mondta még múlt héten a Borsnak Sydney, aki a Mokkában most elismerte:

A térdfájdalom rányomta a táncunkra a bélyegét. Tényleg nagyon fájt. De utólag visszanézve a produkciót, azt kell mondanom, hogy nem látom, hogy fájt, és ez nagyon jó. Ilyen szempontból boldog vagyok, mindent beleadtunk, nagyon szerettük, szép is volt. Fájó pont, hogy a kortárs táncot nem mutathatjuk be, Csaba miatt pedig egy latin táncot nagyon vártunk, egy cha-cha-chát, egy rumbát.

A felvidéki magyar táncos, Csaba a Mokkában még elmondta, ő már nyert, hiszen megismerte Sydneyt, kipróbálta ezt a műsort, sok barátot szerzett.

A kiesésük pillanatában Sydney és Csaba a könnyeivel küzdött - Fotó: Markovics Gábor

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.