Bódi Sylvi elhagyta az országot és barátnőjével meg sem állt Baliig, ahol egyből egy halloweeni partiba csöppentek. Még barátnője Barbinek öltözött, addig Sylvi egy szexi gésának. Ráadásul a ruhája nem sok mindent hagyott a képzeletre, ugyanis elől teljesen átlátszó volt, ami alól kikukucskált a fehérneműje. A partinak azonban szomorú vége lett, ugyanis a modellt meglopták.
Az egész egy szempillantás alatt történt. Mentünk át a táncoló tömegen, hirtelen azt éreztem mintha megakadt volna valamin a táskám, mintha rángatnák… Azonnal rossz érzés fogott el, gyorsan hátranéztem és azonnal a táskámért nyúltam, s rögtön éreztem, hogy 1 telefon minusz… Próbáltam nézni, hogy ki lehetett, de csapatban csinálhatták profi zsebtolvajok, mert háromfelé széledtek szét a táncoló tömegben
– mesélt a szomorú esetről Sylvi.
Természetesen jelezte a lopást a biztonságiaknak, és később a rendőrségen is tett bejelentést, de nem segítettek rajta. Csupán közölték vele, hogy ez gyakran fordul elő mostanában.
Nem csak én jártam ilyen pórul, a barátikörünkben több embernek is ellopták a telefonját ezen az éjszakán
– tette hozzá szomorúan Bódi Sylvi, aki ezúton szeretne a veszélyre figyelmeztetni minden Balira utazót.
Bódi Sylvi egyébként egy rendkívül jó módját választotta a figyelem felhívásnak, mivel szexi gésának öltözött képéhez társította az intő sorokat. A modell és barátnője dögös fényképét, amin még Sylvi fehérneműjét is megleshetitek, ide kattintva érhetitek el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.