Szerelem

"Azt hiszed, hogy nem találok nálad jobbat?" – Kulcsár Edina és G.w.M sokkolták a rajongóikat

Létrehozva: 2023.10.04.

Kulcsár Edina és G.w.M olyan képet osztottak meg, amin sokan meglepődtek.

Kulcsár Edina és G.w.M tavaly januárban jelentették be, hogy összejöttek, azóta pedig már összeköltöztek, összeházasodtak, és már az első közös gyermekük is megszületett. Állítólag nagyon boldogok együtt, bár megesett, hogy a rajongók aggódtak miattuk különböző okok miatt – a sztárpár viszont mindenkit megnyugtatott, hogy felesleges az aggodalom.

Kulcsár Edina és G.w.M nagyon boldogok együtt / Fotó: Sandor Bankuti / hot! magazin

Kulcsár Edina és G.w.M egy igazi álompárnak tűnik, ráadásul időnként még viccelődnek is egymással a közösségi oldalaikon. A mókás kis üzengetéseiket nyilvánosan teszik, így mindenki láthatja, hogy úgy viselkednek, mint az igazi szerelmes tinik – nemrég például egy poénképet raktak ki, amit egyikük sem bírt szó nélkül hagyni.

– Azt hiszed, hogy nem találok nálad jobbat?
– Azt

– olvasható a humoros fotón, amit egy Insta Storyként osztottak meg, és elég sokakat megleptek vele, hiszen voltak, akik a poénkodás helyett inkább G.w.M "nagyképűsködését" vélték felfedezni benne, de persze csak ártatlan viccelődésről volt szó.

G.w.M csak annyit írt erre, hogy "Hát naaa.....", mire Kulcsár Edina azt reagálta, hogy "Igaz!", ezzel is arra utalva, amit már rengetegszer elmondott, hogy a rapper élete szerelme, és nála jobbat, tökéletesebbet keresve se találna magának – vagyis az influenszer továbbra is imádja a férjét, aki állítólag máris örülne egy második közös gyermeknek.

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/UI5zYw0T9nynvdCimFjZq-e_jI7RIO_DXbYHFcSS-F0/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg2NWRjYTZjZDg1NzQ5Yjg4ZDU1NmNiZjAxZGI5OTU3.jpg
Ezt ne hagyd ki!

G.w.M nagy bejelentést tett: jöhet a következő baba!

Jöhetne a következő trónörökös.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729722_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes lény csapott le a nagy fehér cápára, kiette a máját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22515_resized.jpg?avcount=1701564012
origo.hu

Újabb babával bővül Kulcsár Edináék családja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731459_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Véget ért a Dancing with the Stars: ők lettek a táncparkett legjobbjai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731170_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Tudom, mire képesek a magyarok!” – ellenfeleink kapitányai is reagáltak az Eb-sorsolásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731189_auto_resized.jpg
ripost.hu

Krausz Gábor élő adásban vallott Mikes Anna iránti érzéseiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730193_auto_resized.jpg
vg.hu

Zelenszkij őszinteségi rohamot kapott: „elfogyott a nyugati fegyverzet, a háború új szakaszába léptünk”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22522_resized.jpg?avcount=1701564012
origo.hu

Ketrecbe zárva és félmeztelenül is fotózták Marjai Juditot - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729266_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kiabálva, csomagolópapírral verte egymást két nő az Aldiban - Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730889_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hajtóvadászatot indított a rendőrség: otthonából rabolták el a 10 hónapos kisbabát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22031_resized.jpg?avcount=1701564012
life.hu

Amennyi nő, annyiféle menstruáció: ekkor beszélhetünk cikluszavarról(X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728274_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Félelemben telnek G.w.M exe, Nagy Melanie napjai, zokogva vallott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701564012
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/OJG5kSh42ok3U3nUxD41tRfA3XEl0Y8WKeYY1BfjZp8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhhZWUwMWE0ODM4ZjRiYzRhOTJiYTdiZDcwYTM1NGEz.jpg
Győztesek

Véget ért a Dancing with the Stars: ők lettek a táncparkett legjobbjai

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/tsB3CneSuCi7xSfdm46bOBfhAVKIi6OQWAZCHsigwoQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwZGU2MWExMmJmNTQ1ZGFiNzA1MzViYzQ2NjBlOWRj.jpg
Ünnep

Élő adásban üzent kislányának Krausz Gábor