Ahogy arról lapunk beszámolt: le kellett állítani az Ázsia Expressz forgatását Mexikóban! Az előzetes alapján komoly fennforgás történhetett, ugyanis villódzó rendőrautók lepték el a helyszínt, miközben a versenyzők kétségbeesetten próbáltak szót érteni a helyiekkel. Ám, hogy pontosan mi állhat a balhé háttérben, arra még nem derült fény, de Ördög Nóri most megosztott pár részletet róla...
Ez egy olyan szituáció volt, ahol szembesülnünk kellett azzal, hogy Latin-Amerika jóval veszélyesebb terep, mint Ázsia. Egészen más az emberek mentalitása, Mexikó pedig egy olyan ország, aminek vannak sötét oldalai...
– kezdte a Mokkában Nóri, aki elárulta: minden évadban úgy kezdik el a forgatásokat, hogy a versenyzők és a stáb egy biztonsági "előadáson" vesz részt. Itt elmondják nekik az adott ország szabályait, amiket kötelezően be kell tartaniuk. Mint kiderült, mindenki szorgos kisdiák volt, ugyanis a probléma nem abból adódott, hogy ne tartották volna be a szabályokat.
A stáb a világ egyik legveszedelmesebb városában is forgatott, ám pár versenyző pont arra a környékre tévedt, ahová nem szabadott volna...
Éjszaka elindultak szállást keresni a versenyzők, és egy olyan környékre tévedtek, ahol nem fogadják túl barátságosan az idegeneket. Azt viszont nem sejtettük, hogy ebből ilyen szintű feszültségek alakulhatnak ki, amit ma este láthatnak majd a nézők...
– árulta el a műsorvezető, aki azt is megosztotta a nézőkkel, hogy a forgatások alatt komoly biztonsági intézkedések voltak: például minden szállásadót átvizsgáltak, mielőtt ott aludhattak volna a versenyzők.
– Amikor a versenyzők megtalálják a szállásokat, a biztonsági csapat körbejárja a helyszínt, ellenőrzik a szállásadókat, és ha ők rendben találnak mindent, akkor tudják a párosok ott tölteni az éjszakát. Ezt nyilván az adásban nem láthatják a nézők, de tudniuk kell, hogy a játékosokra minden helyzetben vigyázunk. Most közbe kellett avatkoznunk... – tette hozzá Nóri, ma este pedig kiderül, hogy mégis mi okozhatta a fennforgást Mexikó legveszélyesebb városában!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.