
Kulcsár Edina mindig is a barna hajúak táborát erősítette, és bár olykor-olykor átkacsintott a szőkék klubja felé, sosem csatlakozott hozzájuk. Legalábbis eddig. Az egykori szépségkirálynő most úgy döntött, itt az ideje a változásnak, ráadásul nem is akármilyennek. Elbúcsúzott a sötét tincseitől...
Ha már a változásoknál tartunk, ne is rohanjunk annyira előre! Sőt, kanyarodjunk vissza oda, mikor Edina és G.w.M a kapcsolata hajnalát élte. Akkor is mindenkinek feltűnt, hogy a sztáranyuka lecserélte a ruhatárát, nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy miért tette... Hát a férje miatt!
G.w.M-nek ugyanis nem mindegy, mit hord a párja, ezért a gardróbját tüzetesen átnézte.
Egy bizonyos hosszúságút nem, vagy ami egy picit áttetsző, átlátszó. Sok olyan ruhám van, amit már elajándékoztam, mert együtt átnéztük a ruhatáramat, akár fürdőruha tekintetében is. Ő mindig segít ezekben. Volt egy-kettő, amire azt mondtam, hogy Légyszi, ezt hadd tartsam már meg! Ő meg mondta, hogy nem!
– mondta még korábban Edina, aki a követők szerint egyre jobban hasonlít a rapper volt párjára, Nagy Melanie-ra.
Sokan úgy vélik, hogy a régi Edinának már nyoma sincs, főleg miután a hajszínét is megváltoztatta. A kommentelők ezért G.w.M-et "hibázatják", ahogy azért is, hogy Melanie hasonmásává formálja a feleségét.
Mi történik Edinával? Hajad mint a Melanié, vagy nem is tudom. Most nagyon más vagy
– üzenték Edinának, majd jöttek a keményebb hangvételű kommentek.
– Sajnos G.w.M teljesen átformálja Edinát, már nem hasonlít magára. Sajnálom – fogalmazott valaki.
– Borzasztó ez a haj, neki szerintem a sötétebb barna sokkal jobban áll – tették hozzá, ám persze akadtak dicsérő üzenetek is. De ne húzzuk tovább az időt, mutatjuk, milyen lett a sztáranyuka új külseje! IDE kattintva tudod megnézni!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.