RAJONGÁS

Bódi Csabi izgalmas játékra invitálta a rajongóit

DrCell

Létrehozva: 2023.09.23.

Az énekes egy rendhagyó felhívást tett közzé a Facebook-oldalán, amit a rajongóinak címzett.

Az énekes elárulta, nagyon élvezi, amikor a koncertek után közös fotókat kérnek tőle az emberek, ezért arra kérte a követőit, hogy ha őriznek ilyen képet a telefonjukban, akkor osszák meg vele és a többiekkel a komment szekcióban. A jópofa ötlet nagyon tetszett az embereknek, mostanáig több mint 50 olyan fotót tettek közzé, amelyen csillogó szemekkel és széles mosollyal az arcukon állnak Csabi mellett.

A Bors kíváncsi volt arra, hogy az énekes milyen indíttatásból invitálta meg a rajongóit erre a játékra, van-e valami célja ezzel.

A Bódi család nagyon büszke arra, hogy a fellépések után fotózkodunk a kedves rajongókkal és dedikálunk, hiszen vannak olyan hazai előadók, akik nem hajlandók erre. Mi közvetlenek vagyunk, minket meg lehet fogni, meg lehet érinteni. Kíváncsi voltam, hogy az emberek elküldik-e a fotókat, emellett ez egy szép visszaigazolás is azoknak, akik esetleg kételkednek a mi őszinteségünkben. Látszik, hogy mindegyik fotón átölelem őket és a képről sugárzik a szeretet az emberek irányába.

 

 Csabi azt is elárulta, miként reagál azokban a szituációkban, amikor nem a koncerteket követően, hanem civilként szólítják le őt.

Szeretettel fogadom őket akkor is, amikor az utcán vagyok. Egyetlen egy helyzetben nem örülök ennek; amikor éppen eszek. Nagyon zavar, amikor eszem, benne vagyok egy személyes beszélgetésben valakivel és megkopogtatják a vállamat azzal, hogy „kérhetek egy fotót?”. Az nem érint annyira jól, olyankor szoktam mondani, hogy legyenek kedvesek megvárni, amíg elfogyasztom az ételt és utána szívesen állok a rendelkezésükre

 - magyarázta.

Az énekes, azonban hozzátette elképzelhető, a közeljövőben nem lesz arra lehetőség, hogy közös fotókat kérjenek tőle.

A koronavírus ideje alatt nem fotózkodtunk a magunk és a családunk egészségének megőrzése érdekében. Elvileg a közeljövőben a vírus egyik újabb változata felerősödik, ezért lehet, hogy megint szigorítanunk kell, hiszen gyermekeink és idős rokonaink vannak.

Nem süllyed a szintjükre

A nyilvánvaló előnyök mellett az ismertségnek persze árnyoldalai is vannak, ugyanis akadnak olyan emberek, akik nem szívlelik őt. Az énekes azt is elárulta, hogy a mocskolódó megnyilvánulásokra miként reagál.

− Arra még sosem volt példa, hogy odajöttek volna hozzám, hogy  személyesen mondják el a véleményüket. Talán azért sem, mert én Isten gyermeke vagyok és nem viselkedek rosszul. Mindig mindenkinek megadom a kellő tiszteletet, sosem vagyok nagyképű vagy lekezelő, nem adok okot arra, hogy belém kössenek. Az megesik, hogy negatív kommentet írnak, de irtom ezeket a hozzászólásokat. Nekem a nagy sztárok és ikonok, mint Balázs Klári, Liptai Claudia, Kulka János, Delhusa Gjon és Isten nyugosztalja, Lang Györgyi is azt tanácsolta, hogy ne reagáljak és ne süllyedjek az ő szintjükre. Nemcsak a kommentet törlöm, hanem a hozzászólót is tiltom a közösségi oldalaimról - fejtette ki Csabi, aki esélyt sem ad arra, hogy a gyűlölködők elrontsák a hangulatot.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16745340_auto_resized.jpg
origo.hu

Rékasi Károly állapota súlyos, orvost hívtak hozzá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22686_resized.jpg?avcount=1701955511
origo.hu

Elszakadt a valóságtól Zelenszkij, Amerikának elege lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747194_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Győrben található az ország legszebb zöldségese: reggeltől estig folyamatosan friss áru kerül a standra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747354_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Csúnyán kiosztotta Jürgen Klopp az angol riportert Szoboszlai gólja után (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16744710_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyanyáink téli fűszere: valóságos csodaszer lapul a konyhádban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747033_auto_resized.jpg
vg.hu

Orosz nagykövet: Biden elvesztette a kapcsolatát a valósággal, Oroszország megtámadásáról fantáziál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22691_resized.jpg?avcount=1701955511
origo.hu

Megszólalt Meggyes Dávid: Sajnálom, hogy vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747773_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Omlós, illatos és ellenállhatatlan: ünnepi narancsos-mandulás keksz egyenesen Szicíliából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1701955511
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/1124_resized.jpg?avcount=1701955511
life.hu

PMS-barát ételek, azaz mit fogyasszunk és mit ne a menstruáció előtti napokban?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22689_resized.jpg?avcount=1701955511
lapcentrum.hu

Vásároljon most egy éves Mandiner előfizetést és fél évet mi állunk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/3bsPh568yqEpT6YQ6NBGKUQYavFXQCps-3JbPMlTgeM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRhZWY3NzdjMGJjZTQyZjRhOGNiZWQ2MjgyMmRkYTRj.jpg
Dráma

„Nem kicsit kapott frászt a családom” – Rékasi Károlynak mérlegelni kellett: elveszíti lábát, vagy feladja a Farm VIP versenyt