Szeretet

Fekete Dávid vallomása: „Szeretnék a legjobb édesapjuk lenni”

Magyar Adrián

Létrehozva: 2023.08.09.

Fekete Dávidnak nemrég feloldották a házi őrizetét, az énekes most már szabadon mozoghat szeretett vá­ro­sán belül. Ez új kapukat is megnyitott számára, még több minőségi időt tölthet a gyerekeivel.

Otthonában fogadta a hot! magazint az énekes, aki csillogó szemekkel mesélt a gyerekeiről és a velük való kapcsolatáról.

Dávid és gyermekei mindig kaphatók egy kis bolondozásra (Fotó: Szabolcs László / hot! magazin)

Végre elkezdhetjük azokat az apa-fia programokat, amelyeket nem tehettünk meg eddig.

Óriási boldogság számomra, hogy szabadon mozoghatunk Győrben. Látom a szemükben az örömöt, hogy apa végre ott van velük, és olyan helyekre mehet, ahol eddig nem volt. Januárban lesznek négyévesek, hála Istennek egyáltalán nem rosszalkodnak, viszont nagyon elevenek, így folyamatosan pörgésben tartanak – kezdte Dávid a hot! magazinnak.

„A lábamon lévő nyomkövetőt mindig töltőnek hívták”

Az édesapa mindig őszintén beszélt a gyermekeivel, elmondása szerint még az olyan kényes ügyekről is, mint a testére helyezett nyomkövető.

A reggeli rutin elengedhetetlen részei: kakaó és keksz (Fotó: Szabolcs László / hot! magazin)

– A lábamon lévő nyomkövetőt mindig töltőnek hívták. Azt mondtam nekik, hogy amíg nem veszik le apa lábáról, addig nem tudunk lemenni játszani. Mindig azt vallottam, hogy egyenesen szeretnék beszélni velük. Szerencsére már nyugodtan tudunk mozogni a vá­ro­son belül, emellett szeretnék benyújtani egy kérelmet a bírósághoz arra is, hogy a munkahelyemen bővítést kapjak, hogy ne csak kedden és szerdán mehessek dolgozni. A következő lépés pedig az országos vagy a teljes szabadlábon való védekezésnek a benyújtása lesz. 

A gyerekek láthatásával kapcsolatban nincsen vitájuk a gyerekek édesanyjával, a viszonyuk és Dávid megítélése pedig a szabadulás óta csak javult.

– Eddig sem volt gond ezzel, de biztosan más megvilágításba került minden, amióta kijöttem a börtönből. Nem volt gond azzal, hogy mikor szeretném látni őket. 

Úgy gondolom, az anyukájuk látja, hogy mindent megtennék a gyermekeimért, és hogy mennyire szeretem őket

 – mondta az édesapa.

Mindhárman boldogok, hogy ennyi időt tölthetnek együtt (Fotó: Szabolcs László / hot! magazin)

„A környezetem szerint jó apa vagyok”

A szülővé válás sokak életében nagy változást hoz, hiszen ezt követően az ember nemcsak önmaga, de a gyermeke iránt is felelősséggel tartozik.

– Amíg nem lettem apa, addig fogalmam sem volt erről az érzésről. 

Ami­óta saját gyerekeim vannak, azóta kezdtem megérteni a „szülő” szó jelentését.

 Tizennégy éves koromig nem láttam az igazi apukámat, talán emiatt is van bennem az az érzés, hogy szeretnék a legjobb apukájuk lenni, és szeretném megadni nekik az apai szeretetet, amit én nem kaptam meg. Eddig sikerül… Nekem igazából ők az igazi nagy szerelem. A környezetem szerint pedig jó apa vagyok – tette hozzá.

„Nagyon engedékeny vagyok, néha vissza is kell fognom magam”

A közös programok sem maradhatnak el, amihez az énekes szülővárosa is nagyban hozzájárul, hiszen kifejezetten gyermekbarát helyen lakik.

– Szerintem Győr összes játszóházát végigjárjuk! Szeretnénk nagyon sokat fürdeni, pancsolni. Közel van a Duna-part, oda szoktunk menni mesélte.

Nem szabad túlságosan megengedőnek lenni a gyerekekkel, mert az a visszájára is elsülhet – ezért Dávidnak nap mint nap meg kell küzdenie.

– Kenyérre lehet kenni, ha velük vagyok. Nagyon engedékeny vagyok, néha vissza is kell fognom magam, mert amikor rám néznek, meg „apáznak” cuki szemekkel, akkor bármit megteszek nekik, ami nem mindig jó. 

A gyermeknevelésben fontos a következetesség: igyekszem úgy csinálni, hogy nemcsak a szív, de az ész is a helyén legyen.

További izgalmas és exkluzív történetekért keresse a hot! magazint az újságárusoknál vagy online (Fotó: hot! magazin)

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715035809
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195105_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiderült, milyen sorrendben lesznek a szavazólapon a főpolgármester-jelöltek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715035809
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715035809
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715035809
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség