FIGYELEM

Cinthya Dictator fontos üzenete: Így lépj fel, ha zaklatás szemtanúja vagy

Buster

Létrehozva: 2023.07.08.

Az ismert fotóművész és párja is csatlakoztak egy nagyon fontos programhoz. Olvass és hallgass figyelmesen, mert sokat segíthet ez az öt dolog, ha bajba jutott embert látsz!

Cinthya Dictator és Molnár Tomi egy közös videóban igyekszik felhívni a figyelmet arra, mit is tehetünk, ha az utcán, vagy szórakozóhelyen azt tapasztaljuk, hogy valaki zaklatás áldozatául esett. A legtöbben félnek beavatkozni, pedig ha az öt ésszerű praktika bármelyikét is alkalmazzuk, kockázat nélkül hőssé válhatunk és segíthetünk.

Cinthya és Tomi is a jó ügy mellé álltak (Fotó: Szabolcs László)

Sokszor aggódom”

− Sajnos sokat hallani a nőket ért utcai zaklatásról. De arra, hogy szemtanúként hogyan reagáljunk jól, kevesen vagyunk felkészülve - kezdte a videóban Cinthya, akitől Tomi vette át a szót.

 Sokszor aggódom, ha tudom, hogy Cinti nélkülem mászkál a városban. Az erőszakos esetek egyedül nehezebben kivédhetőek.

 A járókelők pedig gyakran inkább szemet hunynak, félnek, félnek reagálni, vagy egyszerűen csak nem tudnak hatékonyan reagálni - folytatta a fiatal zenész, majd közösen felsorolták, milyen lehetőségeink vannak a segítségnyújtásra.

 

5 fontos lépés

Ezért alkották meg az 5D-s programot, amely olyan hatásos eszközöket ad, amik segítenek biztonságosan beavatkozni, ha utcai zaklatást látunk.

1: Zavarj meg!

Játszd el, hogy egy ismerőse vagy, akit régen láttál, vagy kérj útba igazítást! A lényeg, hogy legyél kreatív és valahogy tereld el a figyelmet.

2: Delegálj!

Ha nem mersz közbelépni, keress valakit, aki segíthet! Lehetőleg olyat, aki rendelkezik valamilyen hatáskörrel.

3: Dokumentálj!

Készíts videót az esetről és oszt meg az áldozattal a bizonyítékot!

4: Irányíts!

Kezdj el ordítani a zaklatónak! Ezzel tudatosítod benne, hogy szemtanúja vagy az esetnek és felhívod erre mások figyelmét is.

5: Késleltess!

Az incidens után vigasztald meg a zaklatást elszenvedőt, és erősítsd meg őt abban, hogy bizony a zaklató viselkedése helytelen volt! - sorolták a szerelmesek a hasznos tanácsokat. 

@cinthyadictator #reklám Sajnos sokat hallani a nőket ért utcai zaklatásról, de arra, hogy szemtanúként hogyan reagálhatunk jól, kevesen vagyunk felkészülve. Ezért alkotta meg a L’Oréal Paris és a a Righ To Be az 5D-s programot, ami olyan hatásos eszközöket ad, amik segítenek biztonságosan beavatkozni, ha utcai zaklatást látunk. A program és a képzés elvégezhető a https://www.standup-international.com/hu/hu/training/landing oldalon! #westandup #lorealparis ♬ eredeti hang - cinthyadictator

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715000711
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193255_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Trump és Orbán zárhatja le az orosz-ukrán háborút a The New York Times szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715000711
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715000711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715000711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték