Mély fájdalommal a hangjában nyilatkozott a Borsnak Szakcsi Lakatos Róbert, a tavaly ősszel elhunyt Szakcsi Lakatos Béla fia. Édesapja július 8-án, szombaton lenne 80 éves, ám már nem érhette meg ezt a kerek évfordulót. Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész-zeneszerzőt, tavaly október másodikán, vasárnap hajnalban érte a halál. Fő művét, A Tudás Fája című egész estés misztériumjátékot még be tudta fejezni.
A hírt a Magyar Jazz Szövetség jelentette be még 2022-ben, a Facebookon:
– Ma hajnalban, 80. életévében elhunyt SZAKCSI LAKATOS BÉLA, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, a magyar jazz ikonikus alakja. Személye összefonódott a hazai jazz fejlődésével és kiteljesedésével, távozása pótolhatatlan veszteség. Őszinte részvétünk a családnak
– írták tavaly a közösségi médiában.
Szakcsi Lakatos Róbert a Borsnak őszintén elárulta, hogy nagyon kavarognak benne az érzések egy nappal a kerek évforduló előtt.
– Édesapámra egy koncerttel emlékeztünk volna a Budapest Jazz Klubban, de a hely sajnos bezárt. Gyakran eszembe jut, mekkora bulit csapna a nyolcvanadik születésnapján, ha még életben lenne. A Művészetek Palotájában koncerteztek volna a tiszteletére, arra vágyott, hogy egyszer ne ő játsszon, hanem neki játszanak, de erre sajnos már nem kerülhet sor. Én a mai napig vele álmodok, képtelen vagyok elengedni, nagyon intenzíven jelen van az életemben, fáj, ha rá és a hiányára gondolok. Szerencsére a család és a barátok mindig mellettem vannak – mesélte szomorúan a Borsnak Szakcsi Lakatos Róbert, aki egyébként külföldön fog fellépni azon a napon, amikor imádott édesapja nyolcvanéves lenne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.