VISSZATÉRÉS

Vitray Tamás visszatért, saját műsort indít

Buster

Létrehozva: 2023.06.17.

Ő a honi televíziózás egyik, ha nem a legnagyobb alakja. Generációk tanulták tőle a szakmát és most visszatér, hogy mutasson magából és a minket körülvevő érdekes világból még egy keveset.

Vitray Tamás másfél évvel ezelőtt úgy döntött, hogy visszavonul a nyilvánosságtól, vagyis több mint hat évtized után befejezte a tévézést. Szerencsére fiai és unokái unszolásra meggondolta magát és újra kamera elé ült. Igaz, nem a köztévén és nem is az egyik kereskedelmi csatornán tűnt fel, de a siker így is borítékolható. 

Vitray Tamás elindította saját csatornáját (Fotó: Vadnai Szabolcs / hot! magazin)

Az élő legenda a YouToube-on indította el saját csatornáját Vitrayék néven. A televíziózás hőskorának legnagyobb alakja a Borsnak adott interjút a visszatérésről és minden másról. 

Nincs olyan pontja az életemnek, ahová azért mennék vissza, hogy aztán másfelé induljak. Engem a sors tömérdek szerencsével jutalmazott. Mindig olyan helyekre irányított, ahol boldog voltam és reményeim szerint senkit nem is tettem boldogtalanná. A boldogság mindig egy-egy mozzanat, a többin pedig túl kell esni. 

De mondjuk tízéves koromra visszatekerném az idő kerekét. Szívesen fociznék újra a Szent István parkban.

– Csak azt kellene megígérnie a sorsnak, hogy bár ugyanezt az életet élhetem, de nem mondja meg, mi következik – mondta a Borsnak Vitray Tamás.

A teljes interjút vasárnap reggel olvashatják a BorsOnline-on. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756174_auto_resized.jpg
origo.hu

Hol az a kéz? - Intim fotó buktatta le Hunyadi Donatellát és táncos partnerét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22782_resized.jpg?avcount=1702165213
origo.hu

Bugyiban, melltartóban simogatja magát David Hasselhoff hatalmas mellű lánya - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755150_auto_resized.jpg
life.hu

Céges buli után tűnt el a fiatal nő: megrázó körülmények között találtak a holttestére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756041_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Óvodai transzügyi felvilágosítást finanszíroz a német családügyi minisztérium

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755217_auto_resized.png
metropol.hu

Apa lett a sármos zenész, először mutatott képeket a babájáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755975_auto_resized.jpg
vg.hu

Hidegzuhany a Modernával és a Pfizerrel oltottakra: rejtélyes immunválaszra bukkantak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22783_resized.jpg?avcount=1702165213
origo.hu

Meztelen melleit mutogatja az online pornózásból élő szexi focistanő - galéria (18+)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754137_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszólalt a testbeszéd-szakértő: erről árulkodik Katalin hercegné friss fotója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702165213
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiderült a titok! Ezért áll a bál Stana Alexandra és Meggyes Dávid között?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702165213
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/ZMDRgPA6lWi_QmV-0B2Owv0yxCm0GBImWj87wlAwu6M/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgxYWFiYTBmMzY3NjRiM2ZhYzZiMTkxYmM3YjAwYThj.jpg
Tervek

Erre költené a 20 milliós nyereményt a Sztárban Sztár leszek! versenyzője

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/6wRbx9tnOBymnIccCg4SVtZXH4QsvytQxQ9LUYp3wAY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZhYWQyNTE5N2EzZjQzOTc4OWUzZmM4NTgzNDk2MDhl.jpg
Műsor

Újra képernyőn a Mutasd a hangod! - Király Viktor nagy titokról rántotta le a leplet