„Világos volt, utál engem!” – Vitray Tamás lerántotta a leplet a magyar televíziózás egyik leghíresebb pillanatáról

Az olasz színésznő 1972-ben vállalt először szereplést Magyarországon egy szilveszteri műsorban, melynek Vitray Tamás és Antal Imre volt a műsorvezetője. A tévés elárulta, nem indult jól a kapcsolatuk a színésznővel.

Megúszták a hatalmas gázsit

Ahogy arról a Bors is beszámolt, hétfőn, 95 éves korában elhunyt Gina Lollobrigida, az egykori szexszimbólum olasz színésznő. Keveseknek adatott meg Magyarországon, hogy személyesen is találkozzanak a világsztárral, azonban Vitray Tamásnak és Antal Imrének igen. „Lollo” halálhírével újra és újra felbukkant a neten az az 1972-es szilveszteri műsor, amiben szerepelt, de azt kevesen tudják, hogy korántsem volt egyszerű ennek a megszervezése. Vitray Tamással beszélgettünk, aki eddig sosem hallott részleteket árult el.

– Ez a műsor egy egészen különleges próbálkozás volt. Manapság már a világon egyetlen televízió sem kockáztatná meg, ugyanis semmiféle legális módja nem volt a szervezésnek. Végül úgy valósult meg, hogy Lollo szerette volna, ha Magyarországon is megjelenik a könyve, a kiadó úgy vállalta, ha a művésznő hazánkban, a tévében személyesen promotálja majd. 

 – emlékezett a Kossuth-díjas tévés.

„Folytassa az »idomítást« más”

Lollo megérkezett, egyenesen a szállodába ment és üzent, hogy küldjék el a forgatókönyvet. Teljes joggal. Csakhogy ilyesmi nem létezett. Volt egy megközelítőleg pontos úgynevezett adásmenet, amivel nem sokra ment volna. A műsor készítői minden résztvevő sztárra kívánták bízni mit ad elő, nagyjából, de nem szigorúan, az időtartamot adta meg csupán a leírt papír, de még a sorrendet sem tudták.

– Lollobrigida nemigen lépett fel ilyen műsorokban. Rettenetesen félt és ideges volt, hogy énekelnie kell. Méghozzá playbackről. Vagyis az előre felvett számot rátátogni (vagy halkan énekelni), méghozzá pontos szinkronban a megadott szöveggel. Állandóan a kisrádióján hallgatta a két számot, amit előadott – mesélte a műsorvezető.

– Imrével együtt tettünk tehát javaslatot, amit írásban is elküldtünk, miképp képzeljük el a részvételét. Ráadásul, ötletünket éppen az ő fotóalbumából vettük. Miszerint amikor már megy a műsor, egyszer csak megjelenik egy meglehetősen rút fotóriporter nő, rossz ruhában, elhanyagolt külsővel, mire megállítjuk a műsorszámot, és kérdőre vonjuk, mondván, hogy itt nincs keresnivalója, azonnal távozzon. Mire a csúfság vonakodva bár, de elvonul. Ezután kint ledobja a jelmezt magáról és csodaszép fellépő ruhájában már az első énekszáma bevezető zenéjére jön vissza, karján a csúf fotós ruhadarabjaival és maszkjával. Hát nagyon nem tetszett neki ez az ötlet. „Ez rossz! Találjanak ki valami mást!” – mondta. – Még megpróbáltam erősködni, hogy a könyvében is benne van ez a jelmezes képe, milyen jó kis promóciós bevezető lenne. „Az orvos ezt írta fel magának, hogy annyira ragaszkodik ehhez a béna ötlethez?!” 

Hirtelen vaksötét lett a stúdióban

Mindebből a tévénézők a szilveszteri adásban semmit sem vehettek észre. Köszönhető volt ez talán a véletlen technikai malőrnek is, ami miatt egy kis időre le kellett állni a forgatással, így a két műsorvezetőnek volt alkalma kamerákon kívül is beszélgetni a színésznővel.

– Különös véletlen segített. A próba elkezdődött, és hárman a díszletfal mögött vártuk a jelenésünket, amikor hirtelen totális sötétségbe borult a vadonatúj 4-es stúdió, az MTV büszkesége. Mai napig sem tudom mi történt, tény, hogy egy sztentori hang a kapcsolóból két-három perc türelmet kért, így aztán nem vonultunk be az öltözőinkbe. 

Szinte sajnáltuk, hogy végül visszajött a fény. Addigra Lollo már velem is megbékélt. Aminek fényes bizonyítékát a táncával adta. Az ugyanis sem leírva, sem próbálva nem volt, hogy Ő, egyszer csak két karját kinyújta jobbra-balra felénk, „beparancsol” minket is a táncba! A „lapot” nem lehetett nem venni. Be kellett táncolni! Esetlenecskék voltunk, de azt hiszem, helyesek. A számot követő viharos nézői taps alatt, mindkettőnkre kacsintott egyet és félhangosan annyit mondott. „Grazie!”.