Vasvári Vivien szexi fotón mutatta meg kerekedő pocakját

várandósság
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 31. 13:30
Vasvári Vivien mindig is nagycsaládot szeretett volna, ami felé jó úton halad. Immár harmadik gyermekét hordja a szíve alatt.
K.C.

Vasvári Vivien harmadik gyerekét hordja a szíve alatt. Vőlegénye, Zsigmond az év elején kérte meg a modell kezét egy romantikus utazáson. Az influenszer nemrég azt is leleplezte, hogy egy kisfiút hord a szíve alatt, de a nevét eddig még nem volt hajlandó elárulni. 

Vasvári Vivien
Fotó: Facebook/Vasvári Vivien

Csupán rejtélyesen úgy fogalmazott, hogy van már  egy-két név, ami mindkettőjüknek tetszik, de az egészen biztos, hogy egy extrémet szeretnének adni első közös gyermeküknek. A pici előreláthatólag szeptemberben jön majd világra. Vasvári Vivien addig is büszkén mutatta meg magát. Egyik legfrissebb fotóján meztelenül pózolt a kamerának, miközben csak pár virággal takarta el az intim részeit.

- Semmi esetre sem hétköznapi, de pont ezért szeretem ezt a fotót! - írta bejegyzéséhez Vivien. 

- Elsőre észre sem vettelek a virágok között! De, nagyon szép fotó lett. Mint mindig! 

- írta az egyik követője.

- Földanya kivirágzott magzatát várva

 – tette hozzá egy másik.

A sok bók bezsebelése után egyébként Vivien megosztott magáról egy szolidabb fotót is, amin jobban látszik, milyen nagy már a pocakja. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.