Fotózás

Tóth Andi kigombolt nadrágjából kilátszott a bugyija, mindenki láthatta az utcán

LA

2023. május 26. péntek 11:15

Andi egyáltalán nem unatkozik, közösségi oldalán pedig megosztotta követőivel a részleteket.

Tóth Andi közösségi oldalán jelentette be, hogy Berlinbe utazik, ahol modellként próbálhatja ki magát.

Noha az énekléstől visszavonult, koránt sem tervezi, hogy "polgári" állása legyen  Fotó: Szabolcs László

– Itt vagyunk a reptéren, és megyünk Berlinbe. A Sloggi legújabb kollekcióját fogják rajtunk befotózni. Nagyon megtisztelő, mert egész Európából 6-7 lányt választottak, szóval köszi! Este pedig lesz még egy rendezvény, szóval ez a mai napunk fogalmazott Andi, aki ezután néhány rövidke videót is megosztott 24 órán keresztül elérhatő Insta-sztorijában, így bepillantást engedett a kulisszák mögé.

Tóth Andi insta-sztori, videógrab
Andi igencsak sokat mutatott magából   Fotó: Instagram videó

A felvételeken az látszik, ahogy Andi az utcán vonul végig fehérneműben, őt pedig folyamatosan veszi a kamera. Ezután pedig még külön meg is mutatta követőinek a rózsaszín melltartót és a kigombolt naciból kikandikáló bugyit is.

Tóth Andi insta-sztori, videógrab
Ebben a szettben sétálgatott Andi Berlinben Fotó: Instagram videó
https://cdn.borsonline.hu/2023/05/q4A5kB7GnyBdxfSFEt2PdbKmVC4v6Z9I_PsDgGmEJTM/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxNmE2MDg2N2Y0NjQ1ZmE5NjVmNGQyZmFhOTM5YWYw.jpg
Ezt ne hagyd ki!

"Ez a dal Andiról szól, mégis Gyopár szerepel a klipben" - háborognak Marics Peti rajongói

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511079_auto_resized.jpg
origo.hu

A FIFA megőrült: hat ország rendezi a 2030-as focivébét!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20335_resized.jpg?avcount=1696450809
origo.hu

Zuglóban akart robbantani egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507915_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Som-Balogh Edina exkluzív vallomása: Folyamatban van a válásom!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511671_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ruszin-Szendi: A konfliktus, erőszak és háború az emberi viselkedés szerves, rettenetes része

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508472_auto_resized.jpg
ripost.hu

Munkából hazafelé eltűnt a Máltai Szeretetszolgálat dolgozója, Lászlót nagy erőkkel keresik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507378_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Perintfalvi Rita átlépett minden határt – most már tényleg csak szégyenkezni tudunk miatta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20336_resized.jpg?avcount=1696450809
origo.hu

A durva botrányok után nagyon sokba került a válás L.L. Juniornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508924_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ez az őrangyal vigyáz ránk október 4. és 8. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20330_resized.jpg?avcount=1696450809
life.hu

Ezért hívják a hólyaghurutot nászutas betegségnek is(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20311_resized.jpg?avcount=1696450809
life.hu

A fájdalmas testi együttlét oka: Candida-fertőzés(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/f1fGVMjjyZ_YaQLfvWcpmUbnf5PZJfvlRsitVnGMQdY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU5NjdiNDY5NzE5ZjRjMmE5NjU1N2NkNTM3YzkyMmZi.jpg
Válóper

Ott voltunk! Hatalmas fordulattal zárult L.L. Juniorék válópere - fotón a bizonyíték

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/nQBm3ctqqIJ2nwp3KjsnaDHlEsVUp1hlMl7f5XZrbUc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5MzJkMzEwYTJjMTQ2NzQ4NTAyMWE5ODJhZmQ5NWIx.jpg
VÁLÁS

Pár hete még együtt mosolyogtak: előkerült a válófélben lévő Som-Balogh Edináék utolsó fotója