Ez bizony komoly probléma: súlyos hibát vétett a gyöngyösi botránnyal kapcsolatban Dolly

Dolly Roll
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 26. 20:15
Dolly azt tartja a legjobb megoldásnak, ha az állatvédők segítenének, hogy a nála lévő állatok végleges lakóhelyet találjanak.

Tovább dagad az a gyöngyösi szaporító botrány, amelyben Dolly is érintett. Az énekesnő nagyot hibázott, állítja az akcióban részt vett állatvédő szervezet egyik munkatársa. Mint ismert, 50 kutyát mentettek ki a Dolly Roll néven futott telepről, amelynek tulajdonosa évekig az énekesnő menedzsereként volt ismert.

Az énekesnő nagyot hibázott, állítja az akcióban részt vett állatvédő szervezet egyik munkatársa Fotó: Nagy Zoltan

Dolly a botrány kirobbanása után elsőként a Borsnak küldte el nyilatkozatát, amelyben elismerte, hogy valóban egy volt kolléganője érintett az ügyben. Elárulta azt is, hogy még a hatósági intézkedés előtt elvitt a telepről kilenc kiskutyát. Az énekesnőt a segítőszándék vezette, de ezzel kivonta az állatokat az intézkedés és az azzal együtt járó orvosi ellenőrzés alól.

„Az, amit Gyöngyösön tapasztaltam, minden eddiginél durvább állatkínzás volt, pedig láttam már egy-két extrém esetet. Számunkra azután derült ki, hogy Dolly korábban a helyszínen járt és elvitt kutyákat, hogy délután a helyszínre érkeztünk és rendőri intézkedés mellett megkezdtük az állatok mentését és szakszerű ellátását.

Az a helyzet, hogy az énekesnő ezzel a lépésével kivonta az eljárás alól az általa elvitt kutyákat, ezért tettünk feljelentést a rendőrségen.

Fontos tudni, hogy időközben a mentett kutyák orvosi vizsgálata megtörtént és kiderült, hogy a kolónia egy emberre is veszélyes vírussal fertőzött. Sajnos a Dolly által elvitt kutyák állapota senki előtt nem ismert és ez bizony komoly probléma. Ki lehet jelenteni, hogy hatalmasat hibázott, amikor elvitte őket a tetthelyről” – mondta a Ripostnak Némedi Edina, az Állatmentő Szolgálat Alapítvány munkatársa.

Dolly ezután azt mondta, már nem azt látja a legjobb megoldásnak, ha a nála lévő kutyákat ő adja örökbe.

„A történtek miatt döbbenet és szomorúság mellett fantasztikus érzés, hogy az alig pár órája közzétett felhívásra, melyben a zenésztársadalom, a zenészkollégák segítségét kértem az általam menteni kívánt kutyák elhelyezésében, máris megindultak a telefonok és többen is jelezték, hogy örömmel próbálnak segíteni, megfelelő helyet, gazdit találni a kutyusoknak. Viszont jómagam azt gondolom, és ezt tartom a legjobb és leggyorsabb megoldásnak, ha az állatvédők, az ezzel foglalkozó szervezetek és egyesületek segítenének, hogy a nálam lévő, szerencsére most már jó helyen és biztonságban levő állatok végleges lakóhelyet találjanak.

Ezt tartom a jelenlegi leghatékonyabb megoldásnak, ha átadom őket!

Ez a példa még inkább tanulságul szolgál és rámutat arra, hogy jobban oda kell figyelnünk nem csak egymásra, hanem környezetünkre, az állatokra és komolyan venni az ezzel járó feladatokat, felelősséget” – nyilatkozta a lapnak Dolly.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.