Megszólalt az asztrológus III. Károly koronázásáról - Videó

III. Károly
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 05. 19:45
A szakember szerint III. Károlynak igencsak kedvez a csillagok jelenlegi állása, nem is találhatna jobb napot a koronázásra.
Doris

Koronázási lázban ég nemcsak Anglia, hanem az egész világ, május 6-án ugyanis ünnepélyes keretek között királlyá koronázzák III. Károlyt, aki 70 évig volt a trón örök ígéretnek kikiáltott várományosa és 74 évesen koronázzák végre királlyá. 

Germany visit King Charles III - Bundestag
Vajon hogy állnak majd a csillagok a koronázás napján? Fotó: dpa/picture-alliance

A történelmi jelentőségű ceremóniára valóságos katonai műveletként tekintenek, több ezer rendőr, katona, mesterlövészek, elit alakulatok gondoskodnak róla, hogy minden jól sikerüljön. S egy csapat dolgozik azon, hogy Károly és Kamilla is tökéletesen mutasson majd a kamerák kereszttüzében. Mára az is kiderült, hogy Károly vélhetően a kedvenc tengerészeti egyenruháját fogja majd viselni, és egy kényelmetlen, ámde arannyal díszített hintóval „döcög” majd vissza a Buckingam-palotába Kamilla társaságában.

Az egyértelmű tehát, hogy a koronázást roppant komolyan veszik, mindenki azt szeretné, hogy tökéletes legyen III. Károly nagy napja, de mi a helyzet a csillagok állásával? Igaz, nem mindenki hisz az asztrológiában, a spirituális beállítottságúak igenis fontosnak tartják, hogy ránézzenek a bolygók állására a koronázás napján, valamint arra is, hogy a Skorpió jegyében született Károly vajon milyen uralkodó lesz!

Nagyon jó, hogy most van a koronázás, a Jupiter nagyon védi őt. Az asztrológiában minden pillanat kezdő pillanattá tehető. Károlynak nagyon erős az igazságérzete, emellett globálisan gondolkodik. Nem csak a saját nemzetére gondol. Ha visszanézünk, a korábbi munkássága is arról szólt, hogy nagyobb területeket igyekezett összebékíteni, összehozni. Hogy ez milyen sikerrel jár, azt majd meglátjuk. Ő nagyon nagyban gondolkozik, nagy távlatokba tekint – árulta el az asztrológus a HírTV stábjának Károlyról, akinek a választottja, Kamilla az érzelmes és családcentrikus Rák jegyében született, így remekül kiegészítik egymást.

Ha élőben szeretnéd követi III. Károly koronázását, kapcsolj május 6-án a HírTV-re!

koronázás III károly és kamilla hirtv
A koronázás élőben a HírTV-n!  Háttérsztorik, szakértők - minden a királyi családról! Kapcsolj május 6-án a HírTv-re, ahol élőben követheted III. Károly koronázását!

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.