Király Linda: Örök barátságot kötöttünk Oláh Ibolyával

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 09. 16:00
Oláh Ibolya visszatért és nem is akárhogy, hiszen kitartó munkával eljutott a Sztárban Sztár vasárnap esti fináléjába, ahol Király Lindával duettezik.
Buster

Ami igaz, az igaz, sokan tartottak tőle, hogy a kissé öntörvényű Oláh Ibolya nehezen viseli majd a nyomást, amit a Sztárban Sztár feszített tempója helyez a versenyzőkre. Nos, az énekesnő alaposan rácáfolt a károgókra, hiszen nem csak, hogy helyt állt, de szépen is menetelt a TV2 emblematikus műsorában. Olyannyira, hogy vasárnap este arra is esélye nyílik, hogy megnyerje a 9. évadot.

Oláh Ibolya és Király Linda duettje nagyot szól majd Fotó: TV2play

 

„Végigröhögtük a próbákat”


Ebben lehet segítségére Király Linda, aki erre az estére duettpartneréül szegődött. Persze hiába a hatalmas hang, Oláh Ibolyának így sem lesz könnyű dolga, hiszen a produkció alatt Horváth Charlie-vá kell majd átlényegülnie, ami bizony bárkinek nagy falat lenne, nemhogy egy nőnek. Linda a műsor utolsó hetében folyamatosan együtt próbált Ibolyával és bizony a közös munka minden módon meghozta a gyümölcsét. A produkció összeállt, ők ketten pedig barátságot kötöttek.  

Az az igazság, hogy nagyon egymásra találtunk Ibivel, mert hasonló a humorunk és ez az első pillanatban ki is derült. Szó szerint végigröhögtük a próbákat. A szerkesztőnknek már az agyára mentünk. Szerintem szegény nem hitte, hogy ebből a duettből lesz valami vasárnapra

 – kezdte a Borsnak nevetve Linda, aki mindjárt azt is elárulta, hogy a szerkesztő félelme alaptalan volt.


Na, ez az! Meg van!”


Amellett, hogy tényleg fergeteges hangulatban teltek a napjaink, sok energiát fordítottunk arra, hogy egy tökéletes produkciót pakoljunk fel a színpadra vasárnap este. Mindkettőnkben ott van az a fajta szakmai alázat, ami nem engedi, hogy félmunkát végezzünk. Addig csiszoltuk a dalt, amíg mindketten azt nem tudtuk mondani, hogy: Na, ez az! Megvan! A lényeg egyébként az örömzenélés, ami a mi esetünkben meg is valósult. Egy duettben nagyon fontos, hogy a két személyiség egy ponton találkozzon és ez a találkozás nálunk létrejött. 

Olyannyira, hogy szerintem Ibolya nevében is mondhatom, örök barátságot kötöttünk

– nyilatkozta a döntő adás előtt Linda, aki egy rövidke kortesbeszédet is intézett.


 Megérdemli a győzelmet


– Nem vagyok ebben biztos, de könnyen lehet, hogy a műsor történelme során Ibolya volt az a nő, aki a legtöbbször bújt férfibőrbe. Az pedig tény, hogy minden egyes karaktert sikerült nagyon profin és pontosan lehoznia. 

Kőkemény feladatokat oldott meg az utóbbi hetekben és megérdemelten jutott be a döntőbe.

 – Nagyon büszke lehet magára! Én nagyon büszke vagyok rá! Megérdemli, hogy ő legyen ez első nő, aki győzni tud a Sztárban Sztárban! – fogalmazott Király Linda.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.