IDEÁL

Jákob Zoltán inkább szegény nőt választana

DrCell

Létrehozva: 2023.04.17.

A Nagy Ő elárulta, milyen számára az ideális nő.

Jákob Zoltánnal a Magyarország Szépe válogatóján beszélgettünk. A verseny zsűrijének elnökeként elmondta, idén is sok szép lány szerette volna megmérettetni magát. 

- Vannak kiemelkedően szép lányok, olyanok is, akiken van valami szép és van néhány cuki, őket benevezte valaki. Nem teljesen idevalók, de én őket is megszavaztam, mert megsajnáltam őket. Én mindenkiben meglátom a szépet - kezdte a Borsnak a Nagy Ő és elmondta, a lányok többsége azért jelentkezik egy szépségversenyre, mert kevés önbizalommal rendelkezik és szeretnének visszaigazolást nyerni. Persze ez nem mindenkire igaz, akadnak kivételek. Ugyanakkor a modellszakmához valóban kell egy csipetnyi alázat, de Zoli szerint ezt sem szabad túlzásba vinni.

Jákob Zoltán, Nagy Ő
A Nagy Ő bevallotta, szívesebben választana egy szerény körülmények között él lányt
(Fotó: Bors)

Elárulta, milyen nők tetszenek neki

A szépség mindenkinek mást jelent, kíváncsiak voltunk arra, hogy szerinte milyen külső jegyektől lesz valaki vonzó

- Én szeretem a hosszú hajat, a barna szemet a melegsége miatt. Ők bújósabb típusok, a kék szem pedig egy szőke hajjal nagyon jól néz ki. Emellett a nőies nők tetszenek. Az ideál megint elindult a vékony felé, ami egy határon túl már nem jó.

Az életben olykor előfordul, hogy a valóság nem tükrözi az elképzeléseinket. Zolival elfordult már, hogy beleszeretett valakibe, aki külsejét tekintve nem volt az ideálja

- Megesett, hogy beleszerettem valakibe, a belső értékei miatt. Hosszú évek távlatából azt mondhatom, hogy talán még jobb is volt vele, mint olyasvalakivel, aki az ideálom. Ez azért lehet így, mert amikor ideális nővel vagyok, a hangsúly a szépségén lesz és nem arra koncentrálunk, hogy élvezzük, ami körülvesz minket.

 

Szegény vagy gazdag?

A Nagy Őt egy rövid játékra invitáltuk, melynek keretein belül két opció közül kellett választania. Bár viccesnek indult a gyors kérdezz-felelek, volt egy válasza, ami hallatán arra kértük, fejtse ki egy picit bővebben, ugyanis a “szegény” vagy “gazdag” lehetőségek közül az előbbire voksolt

- Attól függ, milyen kontextusban kérdezed. Ha egy nőt kell választanom, aki gazdag és beleszületett, akkor nagy rá az esély, hogy el van kényeztetve. Ha ő teremti meg magának - ami ritka, de van - akkor viszont a gazdag is jó. Egy szegény lány mindig olyan szerény, kedves és aranyos

 - magyarázta Zoli, miközben a hangjából is érezhető volt, hogy az ilyen típusú hölgyek képesek az ujjaik köré csavarni őt

@borsonline Jákob Zoli őszintén beszélt arról, hogy a párválasztásban igenis fontos a pénztárca vastagsága.. #jákobzoli #nagyő #borsonline #kérdezzfelelek #hungary #foryou ♬ eredeti hang - Bors

Milyen veszélyeket rejt a modellszakma?

Rengeteg fiatal nő vágyik a kifutók világába, ám ahogy mondani szokás, nem minden arany, ami fénylik. A csillogásnak van egy sötét oldala is. Zoli arról is beszélt, milyen veszélyeket rejthet magában a modellszakma és a szépségipar. 

- Az lehet a veszélye, ha egy nagyon fiatal lány túl hamar belekóstol a szépészet világába, mint műszempilla, 18 évesen szilikonmellet akar és hasonlók. Szerintem az már túlzás, pedig sajnos egyre több fiatalnál ezt tapasztalom. Amikor Hongkongban jártam, olyat is láttam, hogy a lányok a gyorsétteremben ragasztják a soros szempillát két hamburger között

 - tette hozzá nevetve a Nagy Ő, aki szerint nem szabad túlságosan elmerülni a tökéletességre való törekvésben
 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083757_auto_resized.png
origo.hu

Nem sokat takar Wolf Kati melleiből a mélyen dekoltált ruha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711707914
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711707914
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085489_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek sok pénzt hoz a tavasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711707914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel