Rejtély

Titokzatos ékszer: ezért visel gyűrűt III. Károly a kisujján

Létrehozva: 2023.04.02.

Az ékszernek különleges jelentése van. Minden bizonnyal haláláig hordani fogja.

Napról napra közeledik III. Károly királlyá koronázása, azonban bármennyire is a brit uralkodói ékszerek lesznek majd a májusi esemény fókuszában – természetesen a királyi család, illetve az uralkodópár mögött –, mégis egy másik, jóval kisebb ékszer az, ami Károly számára a legértékesebb: ez pedig az a pecsétgyűrű, amit folyamatosan visel a bal kezének kisujján és amitől semmilyen körülmények közt nem hajlandó megválni. De mi is ez a rejtélyes ékszer, és miért olyan fontos a számára?

III. Károly király, kisujj gyűrű, fotó: AFP
Mindig ott van az ujján a gyűrű  Fotó: ADRIAN DENNIS / AFP

Ezen a gyűrűn nem más szerepel, mint Wales hercegének hivatalos címere: ez volt az a cím, amit Károly egészen édesanyja, II. Erzsébet haláláig viselt, 64 éven keresztül, és mely cím trónörökösként Vilmos hercegre szállt át. Noha már az említett cím nem Károlyé, ő mégis kitart a gyűrű mellett, amit a hetvenes évek óta hord. Szakértők szerint azért, mert különleges plusz jelentést hordoz számára: azt jelképezi, hogy királyi vér folyik az ereiben, királyi, uralkodói felmenőkkel rendelkezik – azaz végső soron ősei, családja előtt tiszteleg ezzel az ékszerrel, amitől így érthető módon nem szeretne megválni.

https://cdn.borsonline.hu/2023/03/A1wunJ2pGbYK-mLhU3o5kszSUNJVqhaJURli5Xws3xU/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q4MmFlZTEzMTQyNzRiNjliN2YyOWE4ZWFhOTE5NmFl.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Lebukott a királyi család: így utaznak világszerte

Bizarr szabályokat kell betartaniuk.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136244_auto_resized.jpg
origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713302709
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713302709
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez