Gyász

„Még több ok a vidámságra” – írta halála előtt utolsó posztjában a Szomszédok színésze

K.B.

2023. március 20. hétfő 19:30

Többen is megpróbálták újraéleszteni a vízbe fulladt színészt, de az életét nem tudták megmenteni.

Hatvanhat éves korában tragikus balesetben vesztette életét múlt hét csütörtökön az ausztrál Szomszédok sztárja, Peter Hardy. Néhány nappal korábban hagyta el Londont, hogy meglátogassa Perthben élő idős édesanyját.

gyász, gyertya, pexels
Fotó: Pexels

Peter Hardy a Fremantle-i South Beach-en sznorkelezni ment, amikor bajba került. A szemtanúk kétségbeesetten próbálták megmenteni az életét, és megkezdték az újraélesztését, amíg a mentősök meg nem érkeztek. Minden erőfeszítésük azonban hiábavalónak bizonyult, ugyanis nem tudták megmenteni, Peter belefulladt a vízbe.

Tragikus halálhírét a színész legenda testvére, Michael jelentette be:

- Megrendülten kell közölnöm, hogy március 16-án testvérem hirtelen elhunyt. Nyugodj békében kisöcsém – olvasható a bejelentésben.

Halálának pontos körülményei nem ismertek. A tengerpartról a sokkoló balesete előtt, még utoljára megosztott egy szelfit és egy videót is a rajongóival, amikhez azt írta: „Még több ok a vidámságra”. 

Peter Hard 1997-ben Jimmy Drane szerepében tűnt fel a Szomszédok című ausztrál szappanoperában. Emellett szerepelt a Mamma Mia! musical egyik produkciójában és a 2021-es The King's Man című filmben. Szülőhazájában, Ausztráliában leginkább a McLeod's Lányai és a Chopper című filmekben nyújtott alakításáért vált ismertté. 

(VIA)

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16051728_auto_resized.jpg
origo.hu

Saját csapata büntetheti meg Szoboszlai Dominikot a kupadöntő előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15693_resized.jpg?avcount=1685633707
origo.hu

Megtudtuk, mi okozta a tengilici tragédiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16052954_auto_resized.png
hirtv.hu

Megszavazta a hazánk elleni határozatot az Európai Parlament

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16051193_auto_resized.jpg
ripost.hu

Remek hírt kapott a Dárdai család: a legkisebb fiú okozza a legnagyobb örömöt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16052044_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Moldovában találkozott Zelenszkij Orbánnal az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15692_resized.jpg?avcount=1685633707
origo.hu

Megszólalt titokzatos kapcsolatáról Pásztor Anna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048421_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tényleg be kell áztatni a szárazbabot? Most kiderül!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15694_resized.jpg?avcount=1685633707
mindmegette.hu

Főzz bodzát az eperlekvárba, és a végeredménytől odalesz a család!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16050556_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tízmilliókba kerül a halálhegy megmászása, mégis sokan kifizetik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16051776_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Macska miatt égett porrá a lakás, ahol a hős rendőrt leszúrták

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/8kK6k92uhh2qWJCxpn4udsDyoIjEup-QFzYfYAkOfP8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM3NDg0Y2FiMGU2ZDQyODk5NjRlNTMyZWVkMmE4YTQ0.jpg
Karóra

Elképesztő luxus! Polgár Árpád egy budai villa árát hordja a csuklóján

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/4Tr5oqPuX4E12UdhHMlFZT9T1pBy0oAzN1U6V9shRpw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E1ODUzZDY0ZDgxYjQ1ZmFhMjkxYzNkZDg3YWE3MWU5.jpg
Megcsalás

„Ha egy buli hevében lefekszik mással, nem szakítok” – elhajlási engedélyt kapott Mischinger Péter menyasszonya