Meglepő fotót tett ki Sztárban Sztár legnagyobb esélyese

énekesnő
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 26. 17:00
A Sztárban Sztár versenyzője meglepő fotót tett ki a közösségi-oldalára, amit imád a közönség.
Cs.G.

Gubik Petra egyértelműen az egyik legesélyesebb versenyzője az idei Sztárban Sztárnak. Többször volt heti győztes és megmutatta, hogy megérdemelten vesz részt a versenyben. A legutóbbi adásban ugyan nem sikerült teljes mértékben elnyernie a zsűri tetszését, de csak egy pillanatig hagyta magát emiatt elgyengülni. A színésznő felszívta magát és újult erővel indult neki a következő, azaz a mostani hétnek, és gőzerővel készül a vasárnapi fellépésre és a párbajra, ami még izgalmasabbá teszi majd a műsort.  

Gubik Petra hatalmas meglepetés a Sztárban Sztárban. ( Fotó: Végh István / Bors )

Már kislánykét biztos volt, hogy színpadon fog állni 

Gubik Petra tehetsége már gyerekkorában megmutatkozott, gyakran nyert az iskolai szavaló- és prózamondó versenyeken. A zenei tanulmányait viszont még a kisvárdai Weiner Leó Alapfokú Zene- és Művészeti Iskolában kezdte. Innen már egyenes út vezetett a színpad felé és a középiskolában már tagja volt egy színitársulatnak.

Petra most a közösségi-oldalán posztolt egy képet a kezdet kezdetéről, amikor kislányként szülei beíratták a zeneiskolába zongorát tanulni. 

– Kisén honnan indultam. A szüleim beírattak zeneiskolába I. fejezet – írta a fotó mellé. A kommentelők imádták az énekesnő kislánykori képét és sokan a látottak alapján nosztalgiázni kezdtek. Régi fotókat nézegetve gondolnak vissza a saját életükre  és közben természetesen Petrát is csodálják. 

Az biztos, hogy az egykori kislány nagyot alakít hétről-hétre a Sztárban Sztár színpadán, így kíváncsian várjuk, hogy most vasárnap mit alkot.

A Petráról készült fotót, ide kattintva tudod megnézni!

 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.