Csocsesz törökországi úttal lepte meg kedvesét

utazás
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 10. 14:00
Az énekes és kedvese, Angi néhány napra elszöktek a világ elől és a mesés Törökországba utaztak, ahol csodás élményekkel gazdagodtak.
DrCell

A Közel-Keleti ország egyre népszerűbb célpont a magyarok körében, sok hazai híresség teszi le mellette a voksát. Csocsesz meglepte szerelmét, aki egy-két nappal az utazás előtt még mit sem tudott arról, hogy hamarosan repülőre szállnak és egy kis időre elhagyják az országot.

Csocsesz meglepte szerelmét egy törökországi úttal
Fotó: Saját

- Pénteken mondtam meg Anginak, amikor véglegesen lefoglaltam a szállást, hogy hétfőn utazunk. Mondanom sem kell, hogy madarat lehetett volna vele fogatni, annyira örült. Tudta, hogy hova megyünk, mert ez volt az első hely, ahova együtt elutaztunk

 - kezdte

Az énekes nem először és nem is utoljára jár a mesés török szállodában
Fotó: Saját

Ahogy mondja, az eddigi összes szálloda közül, ahol járt az Antalyában található a kedvence.

- Voltam én már sok helyen, például Dubaiban is, de engem az sem fogott meg annyira, mint ez. A pompázatossága fogott meg igazán, olyan, mint egy török szultán palotája, emellett nagyon szeretik a magyarokat is

 - mondta boldogan.

 

Nem volt kérdés, ugrott a diéta

Az énekes és kedvese részt vettek egy hajókiránduláson, ahol egy gyönyörű vízesést, valamint egy barlangot is megnéztek. A pihenés sem maradt el, a szálloda kiváló wellness szolgáltatásait is kiélvezték, később pedig felfedezték az óvárost. 

Csocsesz és Angi izgalmas hajókiránduláson vettek részt, ahol egy barlangot is megtekintettek
Fotó: Saját

Az oda érkezők számára kihagyhatatlan, hogy a bazár vásárlókkal és árusokkal teli nyüzsgő soraiban válogassanak a különleges és szemet gyönyörködtető portékák között. Sértésnek számít, ha a vásárló azonnal elfogadja az árus által kimondott összeget, ezért az alkudozás itt egyenesen kötelező, Attila pedig kifejezetten élvezi ezt.

- Nem vásároltunk sok mindent, de bármerre mentünk, kötelező volt alkudozni. Mindenhol mondtam, hogy én vagyok az Attila pasa! Onnantól fogva fülig ért a szájuk és mindenből engedtek. Nagyon szeretem a török mentalitást és az ottani embereket!

 - mondta, s azt is elárulta, mi volt az oka annak, hogy csak néhány holmival tértek vissza a szállodába.

- Olyan szintű ellátás van, hogy azt sem tudod mit csinálj jó dolgodban. Ott azért nehéz fogyókúrázni 

- utalt vissza viccesen az egyik korábbi beszélgetésükre, amikor eldöntötték, közös edzésbe kezdenek

- Ruhát nem vettünk, mert a mostani állapotunk  sokat fog változni

 - fogalmazott óvatosan s hozzátette, Angival mindketten biztosak abban, hogy nem utoljára jártak a lenyűgöző térségben.

Az ínycsiklandozó fogásoknak nem egyikük sem tudott ellenállni
Fotó: Saját

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.