Viselkedés

Újra balhés férfit választott Berki Mazsi? – Részeges botrányuk kiverte a biztosítékot

Zs.

Létrehozva: 2023.02.11.

Még meg sem száradt a Zanzibáron átnedvesedett fürdőruha, az özvegy és új szerelme máris egy másik luxusnyaralásra indult, feltételezhetően a Távol-Keletre. A repülőúton azonban nem sikerült észrevétlennek maradniuk: a társaságuk férfi tagjai úgy berúgtak, hogy zavartak minden utast. Mazsi mindig balhés férfit választ maga mellé?

Nem volt szerencséje azoknak az utasoknak, akik február 8-án, Doha irányába indultak repülővel, az úton ugyanis egy hangos társaság mindent megtett annak érdekében, hogy mindenki rájuk figyeljen. 

„Úgy négy sorral mögöttük ültem. A február 8-án reggel 10-kor Dohába induló, Qatar Airways járaton utaztak, a 17-18. sor környékén. Egy 6 vagy 8 főből álló társasággal mentek, és az út végére elég kínosan viselkedtek. Rengeteg alkoholt fogyasztottak, de tényleg olyan sokat, hogy a stewardessek többet jártak hozzájuk, mint összesen a többi utashoz, a végén már nem is kaptak többet. Teljesen ledöbbentem ezen a viselkedésen!" – írta felháborodottan egy névtelen szemtanú a promotions-hu oldalnak. 

Mazsi és az új szerelme Berki kedvenc plázájában 2023 januárjában  Fotó: Bors

A csapat az útvonal figyelembevételével nagy valószínűséggel a Távol-Keletre vette az irányt, és mivel a beszámolók nem említenek gyerekeket, feltételezhető, hogy felnőtt buliba indult a társaság, hogy egy napsütötte tengerparton engedjék ki a gőzt. 

Ebben természetesen nincs semmi elítélendő, mindenki oda megy, ahova csak akar, az utastársak zavarása, a kínos viselkedés azonban már egészen más téma. 

Vajon miért nem tudnak felnőtt emberek kulturáltan viselkedni? És mi lehet az oka annak, hogy Berki Mazsiról nem először jelennek meg olyan hírek, miszerint kellemetlen helyzetbe került nyilvánosan? A fiatal özvegynek Berki Krisztián mellett is meg kellett élnie pár kínos pillanatot, a férje agresszív és nemtörődöm viselkedése miatt. 

Majdnem megvert egy buszsofőrt 

Itt volt például az az eset, amikor Berki egy utasokkal teli busz előtt büntetőfékezett, aminek következtében összeütközött a két jármű. Krisztián a közúti veszélyeztetést ráadásul úgy követte el, hogy mellette ült az akkor várandós felesége, Mazsi is… A szemtanúk szerint a celeb az ütközés után felrohant a buszra, és minősíthetetlen hangon üvöltözött a buszsofőrrel és az utasokkal is. A bíróság Berkit 2 év 6 hónap börtönre ítélte, felfüggesztve és a jogosítványát is elvették. 

Berki Krisztián és Mazsi
Olaszos stílusban élték az életüket, sok volt a hangos szó Fotó: Bors

Ez a viselkedés jellemző volt Krisztiánra, (bár ha akart, tudott ő udvarias és kedves is lenni) bizony nem egyszer fordult elő, hogy élő műsorok, rendezvények vagy épp luxusutazások alkalmával nem érezte, hogy hol a határ. 

Az új életben mi az újdonság?

Berki Mazsi új szerelméről egyelőre keveset tudni. Annyi bizonyos, hogy egy jómódú, megnyerő külsejű, atletikus termetű férfiról van szó, aki rajong a konditermekért és az egzotikus utazásokért. Ebben nagyon hasonlít Krisztiánra. És a jelek szerint abban is, hogy nem mindig veszi figyelembe, hogy a körülötte lévőknek milyen igényei vannak…

Berki Mazsi
A páros januári titkos nyaralásáról a Bors számolt be elsőként Fotó: Bors

Mazsi, Krisztián halála után azt mondta, hogy sokat tanult és bizony sérült is abban az időszakban, amíg a celebbel volt együtt, a jövőjét ezért mindenképpen úgy tervezi, hogy a magánéletébe nem enged majd belátást. Igyekszik úgy élni, hogy ne hívja fel magára a figyelmet. 

Megtanultam a leckét, soha többé nem akarom a magánéletemet a nyilvánosság előtt élni.

 – ez tavaly nyáron hangzott el. Úgy tűnik, még nem teljesen sikerült életstílust váltani. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek