hírnév

Schobert Lara: Nem élek vissza azzal, hogy híres vagyok

N.T.

Létrehozva: 2023.02.24.

A fitneszguru egyetlen lányát nem érdekli már, ha bántják szülei miatt.

Schobert Lara édesanyjával, Rubint Rékával vendégeskedett Balázsy Panna podcastműsorában, melyben igen érdekes témákat boncolgattak. Mások mellett az is szóba került például, hogy egy gyereknek sok előnye származhat abból, ha szülei ismertek, ugyanakkor talán még több hátránya is lehet ennek. Schobert Lara ezzel kapcsolatban elmondta, hogy már agyal ezen sokat.

Schobert Lara
Schobert Lara nem érzi tehernek híres szüleit Kép: TV2

Én hátrányát azért nem látom már. Apa azért sokszor nehezítette meg a helyzetünket a kommunikációjával, az nehezebb volt, de én igazából csak előnyét találom ma már. Én nem vagyok ilyen palizós típus, de ebben látok hátrányt: azt érzem a férfiaknál, hogy félnek megközelíteni. De igazából mindenben előnyét élvezem: sokkal több lehetőségem van, én ezzel nem élek vissza, hogy ismert vagyok, csak kihasználom. Mármint, minden lehetőséggel élek, ami elém kerül.

A mostanság Hollywoodban is beszédtémát képző nepotizmus jelenségéről nincs különösebb véleménye, azonban azt elmondta, hogy az évek alatt megtanult nem foglalkozni az őt becsmérlő hangokkal.

Illetve arra is kitért, hogy szeretné majd Rubint Rékától átvenni az üzletet:

Jelen pillanatban mindenképp szeretném átvenni tőle ezt az egészet. Anya egy kicsit vissza szeretne vonulni. Nem teljes mértékben, de ő inkább ilyen motivációs dologba szeretne átmenni, mert már ő sem húszéves, és érzi, hogy tényleg visszább kell egy kicsit venni, mert nem tudja ezt élete végéig csinálni. Én természetesen ebben segíteni szeretnék neki, most el is kezdtem egy edzőit, úgyhogy már tanulom

– magyarázta Schobert Norbi lánya. 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek