Felnőtt

Schobert Lara elmondta, milyen érzés kilépni szülei árnyékából

Létrehozva: 2022.12.09.

Az első lépéseket már megtette Lara, miután egyre több, szüleitől független megkeresést kap.

Rubint Réka és Schobert Norbert gyermekeként nehéz lehet az önállósodás útja, különösen egy olyan fiatal lánynak, aki annyira izgulós, mint Lara. Elmondása szerint amióta azonban ismerkedik a kamerával, erősebb lett, és hamarabb feloldódnak benne a gátlások is. 

Schobert Lara
Lara már kezdi megszokni a televíziók stúdióit  Fotó: Tv2

A Szerencsekerék felvételén arról érdeklődtünk, milyen érzés számára, hogy egyre több a felkérés, ahol önállóan mutatkozhat meg, híres szülei nélkül.

Nagyon megtisztelő, hogy eljutottam ide, hogy ebben az esetben most nem a szüleimen van a hangsúly, hanem rajtam, és rám kíváncsiak, engem, az én személyiségemet szeretnék megmutatni akár egy ilyen játékon keresztül is, mint a Szerencsekerék

 – avatott be az érzéseibe Lara, aki a Sztárban Sztár leszek! kamerái előtt már bizonyította, hogy valóban képes önálló sikert elérni. Lara imádja a műsorkészítés minden pillanatát, és további jövőjét is a televízióban képzeli el. Hisz benne, hogy munkával, és nem szerencsével tudja megvalósítani legnagyobb álmait. A szerencsejátékokat sem igazán kedveli, sokszor túlizgulja a dolgot.

Schobert Lara
Lara kedvenc játéka az Activity, a barátaival szívesen játszik Fotó: Tv2

– Tombolán és ehhez hasonló játékokon sosem nyertem, nincs szerencsém a játékokban. Talán azért, mert lazábban kellene kezelnem, és nem elizgulnom mindig. Viszont UNO-ban szinte mindig én nyerek. Az életben egyébként nagyon szerencsés embernek tartom magam – tette hozzá Lara, akinek az Activity a kedvenc társasa. Arról is beszélt, versenyhelyzetben hogy érzi magát:

– Nem vagyok egy versengő típus, nem nagyon szeretek a komfort zónámból kizökkenni, de ha téthelyzet van, akkor beleteszek apait-anyait. Tudok veszíteni, persze ha sokat készülök valamire, és nem sikerül, akkor az elkeserít, de őszintén tudok örülni más örömének – mondta a fiatal Schobert Lara, akit pénteken este láthatunk a Szerencsekerék műsorában.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085641_auto_resized.png
origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711691714
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711691714
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711691714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...