MAGIC

Ez bizony varázslat: Kasza Tibi nem hitt a szemének, pedig "ő csinálta" – Videó

Buster

2023. február 18. szombat 20:30

Kasza Tibi még a varázsszót sem mondta el jól, ám Ungár Anikót ezzel sem tudta kizökkenteni.

"Csak a kezemet figyeljék!" – mondhatta volna Ungár Anikó, aki sztárvendégként játszott a Szerencsekerékben. Ha pedig ott járt, akkor nem távozhatott úgy a TV2 stúdiójából, hogy nem mutatott volna be egy trükköt, vagyis inkább varázslatot. 

Ungár Anikó elkápráztatta Tibit, a játékosokat és a nézőket. Fotó: TV2

Hogyhogy nem, a világhírű bűvésznél éppen volt két kendő, amelyek elő is kerültek. Hogy azután mi történt, arról sem nekünk, sem Kasza Tibinek fogalma sincs. Pedig a műsorvezetőnek még feladat is jutott a varázslat közben. Egyrészt ellenőrizte a kendőket, másrészt varázsigét mormolt, majd az ő kezében történt meg a csoda. 

Ez a bűvésztrükk hiba nélkül megvalósult, de ez nincs mindig így. Ungár Anikó a TV2 stúdiójában idézte fel azt az egyetlen esetet, amikor a varázslat nem működött:

Ungár Anikó

Édesapja is bűvész volt, ő látta meg Anikóban a tehetséget. Gyerekként, 1957-től öt évig Izraelben élt családjával. Anikó tinédzserként már 3 nyelven beszélt. Tanulmányai: Ruhaipari Főiskola, Artistaképző Iskola. Az 1965-ös Ki mit tud?-on tűnt fel 16 évesen. Fellépett többek között Párizsban, Londonban, Las Vegasban, Monte-Carlóban, New Yorkban, Bostonban, Milánóban és Párizsban. 1976-ban 1. helyezést ért el a Bűvész Világkongresszus női kategóriájában.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470999_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas kecskeméti bukás az NB I-ben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19887_resized.jpg?avcount=1695455708
origo.hu

Megtépte PSG Ogli exét a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470503_auto_resized.png
metropol.hu

Kiderült, mi okozta az Eufória fiatal sztárjának a halálát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471046_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hölvényi György: Európa politikai elitje eltávolodott a normalitástól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470293_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki nem találnád, melyik TV2-es sztár öccse szerepel a Kőgazdag fiatalokban - Videó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471010_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kanada a következő években újabb 650 millió kanadai dollár értékű katonai segítséget nyújt Ukrajnának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19889_resized.jpg?avcount=1695455708
origo.hu

Megdöbbentő véleménnyel van a Kőgazdag Fiatalokról Jákob Zoltán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470231_auto_resized.jpg
travelo.hu

Fotók: Megnyitott a történelmi jelentőségű Renoir-kiállítás a Szépművészetiben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elszabadultak az indulatok G.w.M lemondott fellépése miatt – A rapper reagált a róla szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695455708
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695455708
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/kPwV8STKAu0qDz7eY-V8mMqJg13ItssnQ_m1wD8Ewlk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhmODhkNjk5MmM3NjQ1ZjRhZGU0ZGViOWViMGQ0NThi.jpg
Hova tűnt?

Drámai kamaszkor után gyönyörű nővé cseperedett a Megasztár gyereksztárja

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/UqfqYafRpmErI-HESOdJPuO5D5nrAimLJwV9FmiTgsc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JjN2ZjMDNjZWIwNzQyOWJiNzZkYjQ4MTg2MmM3ZTQx.jpg
Emlék

Oszter Sándor özvegye percre pontosan tudja, mikor szeretett bele a férjébe