Nem lenne meglepő, ha hirtelen előkerülne egy nő, akivel megcsalta feleségét Kucsera Gábor.
Csütörtökön bombaként robbant a hír, hogy 10 év után elválik Kucsera Gábor és Tápai Szabina. A bejelentés után pedig lassan előkerülnek a csontvázak is a szekrényből. A családanya az egyik magazinnak elmondta, többször is hullámvölgybe került a kapcsolatuk és azt sem tagadta, volt megcsalás a házasságuk alatt. A Bors TikTok videója alatt ugyanis megjelent egy figyelemfelkeltő hozzászólás, amiben egy hölgy azt állítja, akkoriban Kucsera az ő barátnőjével csalta Tápai Szabinát.
„Egy barátnőmmel is megcsalta, amikor még a kisfia kétéves volt. Ez körülbelül nyolc évvel ezelőtt történt. Húszéves gyönyörű naiv lány, akinek nem volt veszíteni valója. Nem értettem egyet, de a Kucsi kezdeményezett. Nem szabad ítélkezni, ha az etalon híresség fel akarna szedni, tízből kilenc nő bele menne” – olvasható a bejegyzésben.
Nem kizárt, sőt egyre valószínűbb, hogy elindult a lavina és hamarosan a kommenteken túl előkerülnek olyan hölgyek is, akik némi figyelemért szívesen beszélnek majd az olimpikonnal töltött légyottokról. Mindenesetre a család egyik barátja a minap a Borsnak elárulta: nem egy félrelépésről volt itt szó. Már az esküvő előtt is állt a bál, Kucsi sosem volt a hűség mintaképe – árulta el a neve elhallgatását kérő barát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.