"Ez az ő sara!" - kitálalt a Fekete Vonat botrányáról Beat

Fekete Vonat
PUBLIKÁLÁS: 2023. január 13. 19:00
A rapper Ábrahám Róbert műsorában elmondta, hogyan látja a történteket a saját szemszögéből. Nem akar ujjal mutogatni senkire, de szerinte több sebből is vérzik a dolog.
Bors

Bár a múlt hétvégének inkább ünnepnek kellett volna lennie a Fekete Vonat számára, hiszen 25 év után álltak ismét együtt színpadon, sokkal inkább pénzügyi csőd lett belőle.  Már arról is ment a vita, hogy teltházas volt-e az Aréna koncert vagy sem,  de a zenekar és a szervezők elszámolási balhéját végképp nem tudták eltusolni. Ennek eredménye az lett, hogy a Fekete Vonat lemondta a nemrég meghirdetett Budapest Park koncertjét. Azóta a banda arénás show-jának szervezője, Balassa János, az InConcert Produkció ügyvezetője beismerte a Borsnak, hogy gazdaságilag bukás volt a Fekete Vonat visszatérése. De persze magát próbálta mosdatni, hogy minden és mindenki hibás, csak ő nem. A rajongók között pedig összeesküvés-elméletek terjednek a koncert bukásával kapcsolatban, többen jegy mutyit sejtenek a háttérben

Az együttes egyik tagja, Beat most felszólalt az ügyben, elmondta, hogyan látja a kialakult helyzetet. 

Fekete Vonat
Beat kitálalt a Fekete Vonat körüli botrányról (Fotó: Bors)

A magam nevében tudok erről beszélni... Volt egy megállapodásunk a fellépés előtt, ha esetleg bármilyen konfliktusba kerülnénk a koncert után, akkor ezt próbálja meg először a zenekar, a menedzsment, a producer egymás közt békésen rendezni. Ez sajnos nem jött létre. A magam részéről annyit tudok mondani, hogy én igyekeztem ehhez tartani magamat, és a mai napig nem vagdalóztam, kerestem hibásokat ebben a történetben. Én a megoldást keresem, az igazságra vagyok kíváncsi, és egészen addig, amíg ezt nem tudom, addig nem érdemes a másikat hibáztatni, vagy bűnbakként beállítani. Én azt mondom, meg kell várni az eredményeket... 

- kezdte Beat, azaz Fehér Tibor Ábrahám Róbert vlogjában, aki bár nem szeretne másokra ujjal mutogatni, mégis úgy érzi, van, aki többet tehetett volna a botrány ellen, és mégsem csinált semmit. 

 

"Nem vállalt bajtársiasságot velünk" 

Beat egyfelől nehezményezi, hogy a producer nem cselekedett felelősen az ügyben, másrészről pedig L.L. Junior hirtelen távozására is furcsán tekint. Szerinte ezt az ügyet bőven mederben lehetett volna tartani, ha összetartanak. 

- Szerződésben volt foglalva, hogy ha bármi ilyen helyzet alakul ki, akkor üljünk le és beszéljük meg. Ennek a hiánya nagyrészt a producernek köszönhető, mondhatni ez az ő sara, mivel ő hozta össze egy tető alá ezt a csapatot. Ő a Balassa János. Tudtommal Junior menedzsmentjének nincs ehhez köze, és nem is tapasztaltam, hogy benne lennének bármilyen formában. Ami viszont Juniorral kapcsolatban nekem egy furcsa érzés volt, hogy a viselkedéséből kifolyólag nem tűnt úgy, mintha ő bajtársiasságot vállalt volna velünk.  A koncert után nem történt meg az a beszélgetés, hogy megpróbáljuk együtt kibogozni, miről is van szó. Elég hamar távozott a koncert után, de az nem azt jelenti, hogy ő benne lenne ebben. Felelősként nem állítanám ide - mondta a rapper.

 

Nem kapott négy milliót 

Napvilágot láttak olyan részletek is a botrány körül, miszerint Junior nem vett fel előleget, azonban Beat és Fatima igen. A rapper viszont cáfolja, hogy négy milliót kapott volna. 

Nem tudom pontosan, hogy Junior vett-e fel előleget vagy sem. Nem közölte velünk. Én vettem fel előleget, elmondtam a Juniornak és a Fatimának is. Ez nem volt titok. A sajtóban azt olvashatták az emberek, hogy 4 millió forintról volt szó fejenként, de ezt nem egyben kaptam, és nem is kaptam meg a teljes összeget. Nem volt 4 millió forint, valahol 3,5 millió körül kaphattam 

- árulta el Beat. 

 

Anyagilag a padlóra került

A rapper kendőzetlen őszinteséggel elmondta, kifejezetten kellemetlenül érintette őt a koncert körüli botrány. Főleg anyagilag, hiszen ezekből a fellépésekből remélt némi bevételt.

- Nem tudom, mi a megoldás, vagy lesz-e egyáltalán. Mondhatni én a karrierem csúcsán vagyok a koncert után, de ami az anyagi érzetemet illeti, ennél mélyebben még nem voltam.  Én mindent erre raktam fel, és ennek most nincs alapja... - fogalmazott elkeseredetten.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.