Vallomás

Hiába a nagy visszatérés: Munkásszállón éhezik a Fekete Vonat sztárja

Zs.

2023. január 17. kedd 18:00

A koncertfények kialudtak, a közönség hazatért a kényelmes otthonába, a színpadon két órán át királyként tisztelt muzsikus, Beat pedig villamosra ült, hogy a Kőbányai úti munkásszállón hajtsa álomra a fejét. A szállóról pont az Arénára néznek az ablakok... Sokkoló a valóság a vélt csillogás mögött.

Még mindig nincs hír arról, hogy végül kap-e pénzt a Fekete Vonat két zenésze, Fatima és Beat azok után, hogy a január hetedikei nagykoncertjükön kiderült, nem volt annyi bevétel, amennyit a koncert szervezője ígért nekik. Lapunk információi szerint a két zenész ügyvédet fogadott, hogy jogász segítségével járjanak utána, hol csúszhatott el az eredetileg sikerre hivatott buli. 

Fekete Vonat
A Fekete Vonat a színpadon, életük koncertjén (Fotó: Fekete Vonat)

Az eredményre nyilván hónapokat kell várni, és a pletykák szerint már az első ülésen tájékoztatták arról Fatimáékat, hogy nem sok esélyük van a győzelemre…

Az énekesnő és Beat a mai napig tartja magát ahhoz a felvetéshez, hogy ha nem számíthattak volna komoly összegre, vajon miért kaptak zsebből közel 4 millió forint előleget? Hiszen nincs olyan bolond szervező, aki többet adna előre, mint ami a végén bevételként jelentkezik.

A várakozás hónapjai mindenkinek másként telnek. L.L. Junior – aki felajánlotta egy gyermekotthonnak a gázsiját – Dominikára utazik elindítani az új üzletét, Fatima új zenekart indít és emellett igyekszik életben tartani az ékszerekkel foglalkozó vállalkozását, Beat pedig… Beat bajban van.

Beat Fekete Vonat
Fehér Tibor Beat (Fotó: Facebook)

Fehér Tibor jelenleg a Kőbányai úton egy munkásszállón húzza meg magát. A koncert előtt ugyanis összeveszett a feleségével, és mivel nem akarta érzelmileg lenullázni magát a nagy buli előtt, a saját nyugalma érdekében elszeparálódott a világtól.

– Egy munkásszállón lakom most. Ha tiszta az idő, akkor az emeleti ablakokból rálátni a Papp László Sportarénára… Milyen vicces ez. Vagy szomorú. Nem is tudom, mit érezzek.

 Lassan három hónapja vagyok itt. Otthon volt egy kis balhé, gondoltam a koncert előtt nem csinálom ki magam érzelmileg, mert akkor nem tudok rendesen koncentrálni – mondta a zenész a Bors megkeresésére, majd így folytatta: – 23 éve vagyunk házasok, néha elkerülhetetlen egy veszekedés – magyarázta. – Szóval október végén eljöttem otthonról, az önkormányzati bérleményünkből, ide. Nagy terveim voltak! Úgy számoltam, hogy a Fekete Vonat koncert után végre, két évtized után először, elmehettünk volna a feleségemmel kettesben nyaralni. Még sosem voltunk sehol. Nem külföldre gondolok, csak mondjuk Hajdúszoboszlóra, vagy valami ilyen helyre. Csak ketten. A nagy összeg vitt volna haza. Ezt a lehetőséget is elvették tőlem…

Beat Fekete Vonat
Beat csak a zenéhez ért, máshoz nem nagyon (Fotó: Facebook)

Fehér Tibor tényleg nagy árat fizetett azért, hogy megcsinálja élete koncertjét. A zenész karácsony este és szilveszterkor is egyedül ült a bérelt szobában, amihez még fürdő sem tartozik, az a folyosó végén van.

– Eddig nem beszéltem róla, de pont a jelenlegi körülményeim miatt volt szükségem az előlegre. Napi 15 ezer forintba kerül a munkásszállás, erre 800 ezer forint ment el eddig. A családomat is igyekszem támogatni, a lányom – talán emlékeznek még rá, egy éve elszöktette a szerelmeszakított a férfival és hazajött. Hat hónapos terhesen. Tipikus… na mindegy

 – teszi hozzá Beat, majd tovább beszél. – Szóval volt és van helye a pénznek. Én eddig szobafestőként dolgoztam, havi 150 ezer forintot kerestem. Jól jött az előleg. Abból azonban ma már nincs semmi. Most azt sem tudom, hogyan fogom a következő napokat kifizetni, és mit fogok enni. Nyilván, ha hazamennék ehetnék, de én ennél büszkébb ember vagyok. Büszke és éhes! Ez lettem én.

M+D Hotel
Nem túl elegáns a környék (Fotó: Google)
M+D Hotel
A szoba sem ötcsillagos hotel minőség (Fotó: Booking)

Szívszorító hallgatni a nehéz sorsú zenész történetét, aki megérzi a telefonbeszélgetés közben, hogy megrendülten hallgatjuk. Beat egy pillanat alatt stílust vált és még ő vigasztal minket:

– Minden rendben lesz! Most végre eljutottam oda lelkileg, hogy leszek olyan erős és előre lépek a félhomályból. Mert mi volt eddig a Fekete Vonat? A Fatima, akinek nagyon jó a hangja, az L.L. Junior, aki elképesztő forma és a harmadik gyerek. A legcigányabb kinézetű harmadik. Akinek neve sincs…

Ne értsenek félre, én eddig komfortosan éreztem magam ebben a szerepben, de mivel a közel három évtizedes karrierem során másodszor kerülök olyan helyzetbe, hogy nem kapom meg a nagy pénzt (1999-ben egy kiadóváltás után jelent meg a Fekete Vonat harmadik lemeze, ami szinte azonnal aranylemez lett. A tagoknak körülbelül 5 millió forint ütötte volna a markát, ami abban az időben hatalmas pénz volt, végül egy vasat sem kaptak - a szerk.) most már a sarkamra állok.

Beat Fekete Vonat
Fotó: Gulyás Alfréd photography 

Februárban elindítok egy új projektet, online koncerteket fogok adni. Eljött végre az idő, hogy azokat a fekete vonatos hangulatokat, dallamokat és szövegeket, amelyek az én fejemből pattantak ki, közvetlenül tőlem kapják meg a hallgatók. Ehhez majd kell a közönség segítsége is, mert nem feltétlenül látom át, hogy milyen technika kell ahhoz, hogy jó minőségben szólaljon meg… erről majd beszélek a közönségemmel, akikkel így közösen szeretnék összehozni valamit, ami érték, szórakozás, nekem pedig bevétel. 

Olyan bevétel, amit nem nyúl le sem zenésztárs, sem menedzser végre.

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15638807_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai képek a pusztító földrengés utáni mentésről - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11893_resized.jpg?avcount=1675767307
origo.hu

Újabb földrengés Törökországban, több mint 4000 halott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15638519_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Piqué tovább rombol, újabb komoly botrányt okozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15638956_auto_resized.png
hirtv.hu

Napindító - Hatalmas földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15638370_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megtörte a csendet Kucsera Gábor szeretője, mindenről kitálalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15639425_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Döbbenetes TikTok videókon dőlnek össze a minaret tornyok a török földrengésben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11894_resized.jpg?avcount=1675767307
ripost.hu

Kitálalt a szomszéd: becsajozott a házi őrizetben Fekete Dávid?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15637451_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megható üzenettel posztolt újabb apa-lánya fotót Rácz Jenő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15637473_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megint egy értelmetlen halál" – a csütörtökön eltűnt Botond holtteste egy erdőből került elő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15638420_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vallott a magyar maffia oroszlánokkal élő sírásója: Ledarálták a gengeszterek könyvelőjének holttestét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/02/H7SVygqzUKWLsxkaHgJY067v6GNkvT__jfaLBUukewQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FlZThkOTQzOTY2ODQ4YTZiODBmNzkzM2Q2NjUyNTE1.jpg
VENDÉG

Szomszédja buktatta le Fekete Dávidot

https://cdn.borsonline.hu/2023/02/opgcOTB8UqXy6GfN87lr25zZObTzsF-xpYf_3yARR48/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBlMmI3ZTE0MTIyOTQ4MGVhMTc3ZmM0MGNmNDMxM2Ex.jpg
Támogatás

Örökösödési szerződést kötött a devizahitel csapdájából kilábalt Neoton-sztár