Farm VIP

Szorcsik Viki és Smaltig Dalma is érzi a vesztét

Maca néni

Létrehozva: 2022.12.23.

Akik követték a Farm VIP előző évadait, már sejthetik, hogy mit keresnek ott a már kiesett játékosok. És ez bizony nem jó hír a lányoknak...

Lassan, sőt gyorsan közeleg a Farm VIP döntőjének a napja. Csütörtökön kialakult a top 5-ös mezőny, de pénteken már háromra szűkül a főnyereményre esélyesek száma. Hogy kiknek kell elhagyniuk a Farmot a célegyenesben, azt egy farmgyűlésen tudják meg a játékosok, ahogy azt is, hogy mi alapján dől el, hogy ki marad és ki megy. Az már biztos, hogy a csütörtöki adásban visszatért korábbi kiesetteknek komoly szerepük lesz ebben, és ha a TV2 reality-je követi a korábbi évadokban megszokott menetrendet, akkor bizony  ők döntik el, hogy kinek adnak lehetőséget arra, hogy megküzdjenek a Farm VIP fődíjáért

Farm VIP
Közeleg a döntő, egyre kevesebben vannak játékban  Fotó: TV2

Ezen a ponton pedig bizony fontossá válik, hogy kinek, kivel volt konfliktusa a játék során és ki hogyan tudott helyezkedni a mögöttünk álló kalandos hetek során. Ezt latolgatták az ötösfogat tagjai és persze az is kiderült, hogy kik érzik magukat veszélyben. Nem okozott nagy meglepetést, hogy leginkább Szörcsik Viki és Smaltig Dalma érzi, hogy rezeg a léc, de Dudás Miki sincs biztonságban hiszen ő sem épp a legjobb barátságban búcsúztatta Vajtó Lajost.

Nos, ha valóban egy szavazás dönt majd, akkor a fent említett három játékos talán tényleg jobban teszi, ha még utoljára beköszön a farmon élő állatokhoz és megírják a búcsúbeszédüket. Hogy végül ki az a három játékos, akik biztosan ott lehetnek az elődöntőben, az kiderül péntek este a TV2 képernyőjén. 

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/vXtSD9skQuovYXvrTPBncXEBbVg_AbBVRg9LGwcc5c8/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZhNTc1MGZiNDQ4ZDQ4Nzk5NGNmZjgyNmVjYzQxOTcy.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Ismét Völgyi Zsuzsit akarták kitenni a TV2 műsorából

Tovább fokozódik az ellentét.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145420_auto_resized.jpg
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713572410
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143887_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Zelenszkijt likvidálhatják? Medvegyev felfedte a Nyugat brutális tervét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713572410
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713572410
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713572410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt