Kóbor Jánost 78 éves korában érte a halál. Ahogy azt a Bors megírta, az Omega menedzsere halálának évfordulóján Szekszárdra, egy borászatba invitálta a rajongókat, hogy közösen emlékezzenek meg az énekesről. A zenekar hivatalos Facebook-oldalukon december 6-án – azon a napon, amikor Mecky örökre lehunyta a szemét – megható sorokkal idézte fel a sokunkban mély nyomot és hatalmas űrt hagyó napot.
– Gyermekkorunkban a cipőnket tisztogatva lelkesen vártuk a Mikulást. Nagyjából lehetett tudni előre, mit fog hozni. Ha jött is virgács a csokik mellé, az kicsi volt és aranyszínű. Attól pedig nem kell félni – győztük meg magunkat néhány finom falat közben. Később rutinná vált a készülődés, de a gyermeki izgalom nem maradt el. Gyermektelen felnőttként ugyanúgy elvárta az ember, hogy a Mikulás azért jöjjön csak, ha itt van az ideje. Amikor már magunk készítettük az ajándékait, a várakozás izgatottsága csak tovább nőtt, hiszen olyan jó látni a gyermek örömét. Ahogy teltek az évek, egy kicsit furcsán nyugtáztuk, hogy már csak az édesség mennyisége és minősége számít, cipő sem kötelező az ablakban, a virgács mintha ott sem lenne, igaz, az egyre gyakrabban el is maradt – olvasható a posztban.
Aztán egyszer csak hirtelen a Mikulás berúgta az ajtót, nem köszönt, nem is kérdezett. Hétfőn reggel jött a hír. Fájt a tehetetlenség, mit sem ért, hogy az utolsó napokban már számítani lehetett rá, nincs tovább.
Emlékszem, az a poszt négy és fél millió emberhez jutott el. Elfogytak a szavak, nem is tudtunk mit mondani egymásnak, maradt a vigasztalan döbbenet.
Nem is ő lett volna, ha ezt nem tervezi meg, éppen Mikulásra. A mosolya mögött ott van egy kis huncutság. Mindig mondott valamit, amiből kiderült, hogy semmi nem kerüli el a figyelmét. Szerette tréfásan csomagolni az apró észrevételt ugyanúgy, mint a dörgedelmet. Persze mindent csak szeretetteljesen. Nem kért, csak elmondta, mi a helyzet. Ahogy a szövegíróknak is, találják ki, hiszen minden benne van a zenében. Nyugalmából alig lehetett kimozdítani, bármikor készen állt meghallgatni egy véleményt. Ahogy mindenről volt véleménye, de nem szívesen kürtölte világgá, azt csak a dalokkal tette meg.
Szóval az a félszeg mosoly, amiben minden benne volt. Ezt küldi nekünk Mikulásra, nem a könnyeket
– zárták soraikat.
Kóbor János november 9-én este került kórházba. Noha a család és a zenekar hírzárlatot rendelt el, mindenki sejtette, hogy nagy a baj, főleg, miután friss hír érkezett: a SOTE Pulmonológiai Klinikájáról a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára szállították át. Mecky szervezete azonban feladta a harcot a koronavírussal szemben, és december 6-án elhunyt. Hamvai teljes titokban, december 17-én kerültek végső nyughelyére a fővárosi Szent István Bazilikában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.