Szerelme nélkül érkezett a bíróságra Kulcsár Edina, új anyósa kísérte a válóperére

Szerelme nélkül érkezett a bíróságra Kulcsár Edina, új anyósa kísérte a válóperére

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. október 26. 18:41
Pont kerülhetett a Kulcsár Edina és Csuti házasságára.

Bíróságon járt tegnap Kulcsár Edina és Szabó András Csuti, hogy hivatalosan is véget vessenek házasságuknak. Edina a bírósági tárgyalásra újdonsült "anyósával", G.w.M édesanyjával, Valériával az oldalán érkezett. Szüksége is volt Edinának a támogatásra, hiszen nemrég kiderült, hogy állapotos, tavaszra várják első közös gyermeküket szerelmével, így hirtelen még fontosabbá vált, hogy hivatalosan elválasszák férjétől, mert senki nem szerette volna, ha Csuti vezetéknevét viseli a gyermek.

Edina láthatóan nyugodtan várta a tárgyalás kimenetelét, ám egy kicsit szétszórtan: a szükséges iratokat az autóban felejtette, ezekért az anyósa, Valéria rohant vissza, bár még ekkor sem voltak elkésve.

Ellentétben az üzletemberrel, aki néhány perccel a tárgyalás kezdete után érkezhetett, és sietősen sétált az épület felé, majd hangos köszönés után eltűnt a tárgyalótermek irányába. Csuti kifelé menet is hasonló vehemenciával távozott, Edina és anyósa csupán néhány perccel később lépett ki a Szigetszentmiklósi Járási Bíróság ajtaján - szúrta ki a Blikk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.