Változás

Nagyon lefogyott Rúzsa Magdi: Rendkívül kevés időm marad az evésre - fotó

S.M.

Létrehozva: 2022.09.22.

Rúzsa Magdi életében az anyaság áll az első helyen, azonban most egy új területen is kipróbálja magát.

Kincsem cipőbemutató

Az énekesnő a KINCSEM divatcipőmárka nagykövete lett, és lehetősége nyílt arra, hogy a tervezésből is kivegye a részét. A Bors a sajtótájékoztatón beszélgetett Magdival.

– A cipők és a kalapok mindig a szenvedélyeim közé tartoztak, most pedig én is beleadhatom az ötleteimet, és a tervezőkkel közösen alkothatok. Ez igazán egy olyan dolog, ami régóta foglalkoztat. 

Annak idején a Kincsem című filmnek a főcímdalát én énekeltem, a lovaglás is régóta jelen van az életemben.

Ezek miatt pedig egy jelnek éreztem, amikor megkerestek a felkéréssel, és örömmel vállaltam a nagyköveti feladatokat. Hiszek a brandben, és már most látom, hogy ez nem csak egy tiszavirág életű dolognak ígérkezik, hanem szépen építhető, ami egy nap akár legendává válhat. Szeretek ilyen nagy volumenű dolgokba belenyúlni és energiát fektetni bele – mondta lapunknak az énekesnő, akinek régi álma valósulhat meg a közeljövőben.

Rúzsa Magdi
Magdi eddig csak saját részre tervezett, most egy komoly csapattal dolgozik együtt. Fotó: Nagy Zoltán

– Még mielőtt a KINCSEM megérkezett volna az életembe, az ötleteimet gyakran lerajzoltam, és örülök, hogy végre az általam tervezett darabok „életre kelhetnek”. Hosszú évek óta tervezgetek magamnak a színpadra, bár ezt eddig még nem vertem nagy dobra. Így már a tervezésbe belekóstoltam, de egész más, ha egy komoly csapattal dolgozhatom együtt – fűzte hozzá.

Magdinak már gyermekkora óta az élete részévé váltak a lovak, de lovagolni jóval később tanult meg, aminek komoly oka volt.

Ahogy nagyobbak lesznek a gyerekek és lehetőség lesz rá, szeretném velük is megszerettetni a lovaglást. 

De nem leszek az a típusú anya, aki rájuk erőlteti, majd eldöntik, hogy akarják-e vagy sem. A lovaglás több szempontból jó dolog, a ló is sok mindenre tanít. Én azért kezdtem el – harminc éves már akkor elmúltam –, hogy a lelki egyensúlyomat rendbe tegyem – mesélte az énekesnő, aki feltűnően csinosan érkezett a rendezvényre, nyoma sincs a várandósságának.

Nagyon lefogytam, rendkívül kevés időm marad az evésre. A gyermekeim még mindig anyatejjel táplálkoznak, mindent kiszívnak belőlem. De én örülök, hogy így van, mert nem mindenkinél alakul így, de én a szerencsésebbek közé tartozom – mondta érdeklődésünkre boldogan az énekesnő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147198_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713615613
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146336_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ha még ettél finomat: Töltött bundás kenyér az új kedvenc

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713615613
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713615613
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713615613
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713615613
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó