EGYÜTT

Rúzsa Magdi: „Klassz lesz látni a fiaimat meccsre járni”

2022. szeptember 22. csütörtök 10:30

A háromgyermekes énekesnő már most készül arra, hogy családi programon vegyenek majd részt a kicsikkel.

Az énekesnő nem ért volna el annyi szakmai sikert, ha nem lett volna ilyen összeszedett és határozott. Rúzsa Magdi az énekesi pályája kezdetén is már pontosan tudta, hogy mit szeretne elérni, a kitűzött célokért pedig rengeteg áldozatot hozott. Sosem vállalt haknikat, csakis élőzenekaros fellépésekre mondott igent, és ennek köszönhetően ért fel a karrierje csúcsára. 

Magdi fociszerető családtagjaival nézte fiatalon ezt a sportot Fotó: Bors 

Az énekesnőt nemrégiben felkérték, hogy szerepeljen A nagy Fradi lemez című válogatásalbumon, melyre saját maga által írt szöveggel és dallal került fel. Az ”Olé” című – valószínűleg hamarosan népszerű – sláger igencsak jól sikerült, és mint megtudtuk, Magdi foci-őrült rokonainak köszönhetjük. 

Többféle közöm van a sporthoz, de nem feltétlenül a focihoz. A futballhoz családi ágon kötődöm, a család férfi tagjai nagy foci szurkolók – mesélte el Rúzsa Magdi a dal születésének körülményeit a Bors kérésére 

A bátyám fanatikus, a legutolsó ligában játszó összes játékos nevét fel tudja sorolni… Gyerekként néha megőrültem attól, hogy csak focit lehetett nézni, felnőttként pedig, bármerre járok a világban, Sanyi bátyámnak igyekszem valamilyen mezt hozni. Amikor megérkezett a felkérés, hogy írjak dalt a Fradi lemezre, ő mondta azt, hogy soha többet nem áll szóba velem, ha nem csinálom meg

 – magyarázta, majd így folytatta: 

– Erre a lemezre egy indulót szerettem volna írni, sokat gondolkodtam azon, hogy olyan dal kell, amit sokan tudnak egyszerre énekelni. Azt gondolom, hogy ez a dal jól sikerült…

Magdi, nem meglepő módon, a magánéletében is ugyanilyen tudatos. A hármasikrei nevelésével kapcsolatban már most tudja, hogy milyen értékeket és hagyományokat szeretne átadni a gyermekeinek. 

Szeretném őket úgy nevelni, hogy minél több közös programon vegyünk részt, családi programokon. Klassz érzés lesz anyaként majd látni, ahogy a fiúk kimennek meccsre. Abszolút kötelező lesz szerintem ez nálunk, hogy menjenek

 – mondta Rúzsa Magdi. 

 


 


 


 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15166066_auto_resized.jpg
origo.hu

Szex és meztelenség a Róma sorozatban - képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8962_resized.jpg?avcount=1664541008
mandiner.hu

Lukasenka szerint ennyi idő alatt már béke is lehetne Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15166492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták az előrejelzést a meteorológusok: Esős kezdés után visszakacsint az indián nyár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15167749_auto_resized.jpg
vg.hu

A budapesti postákat is utolérte a bezárási hullám

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15166316_auto_resized.jpg
ripost.hu

Felakasztotta magát egy budapesti gimnazista: megrázó részletek derültek ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15166714_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezért vásároljon hazai terméket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8964_resized.jpg?avcount=1664541008
metropol.hu

Durva családi balhé volt a királynő halálának napján is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15167045_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Október a Griff Pagonyban: faldekorációk, képek és a nagy televízió kérdés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8958_resized.jpg?avcount=1664541008
vg.hu

Az elmúlt 250 év híreit olvashatod, most ingyen! (X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15163787_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb részletek a halálos bagi gázolásról: Zenét hallgathatott a kocsi elé lépő áldozat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8965_resized.jpg?avcount=1664541008
life.hu

Teszt: ennyire vagy hajlamos a felfázásra

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/7eQeDH1yffpysowiLW9z5ZJS_2aZ4Lg4DIoDjYNNPjM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NkNDNlZTQ4MTJjNDQ0ZjBiMGY1ODYzNmQ0YzI1MWQw.jpg
Balhé

Újabb sztárbalhé: „Annyira szánalmas egy sz*r nő vagy, hogy ilyet a világ nem b*szott” – Béci kiosztotta Baukó Évát

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/nSf6ULWI4IxUfgLyMhtwalLrUbbBPkP7rxi5dbCNAMM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxMTc1ZDEzZWQyOTQ4YThiNjM0OGE5MDY2ZWFhMmE1.jpg
VÉSZHELYZET

Szegedi Fecsó várandós kedvese: Imádkoztunk, hogy ne induljon be a szülés!