Boldogság

Hozzámehetett a halott Dobos Attilához menyasszonya

Létrehozva: 2022.08.02.

Módosítva: 2022.08.19.

Teljesítette Dobos Attila utolsó kívánságát menyasszonya, hivatalosan a felesége lett a legendás dalszerzőnek. Erzsó a Borsnak mesélte el, hogyan sikerült teljesítenie szerelme végakaratát és minderről bizonyítékot is mutatott.

Dobos Attila egykori szerelme korábban a Borsnak árulta el, nagyon szeretné teljesíteni kedvese végakaratát, és szívesen hozzámenne a halála után is. A legendás zeneszerző többször is megkérte Erzsó kezét még életében, aki minden alkalommal boldogan mondott igent kedvesének, de sajnos az esküvőre végül betegsége miatt már nem kerülhetett sor. Dobos vágya azonban most beteljesedett és már Isten előtt is feleségének tekinthetik menyasszonyát. Erzsó ugyanis megkapta az utólagos lelkészi áldást ebben a nem mindennapi esetben, hiszen bizonyítani tudta egymásnak tett ígéretüket. Az özvegy hatalmas izgalommal, szinte türelmetlenül várta a lelkésszel való találkozást, aki segített neki a frigy létrejöttében.

Dobos Attila élettársa, Erzsó
Fotó: Bors archív

A modern kor előnyei

Ennek a különleges esetnek a megvizsgálása a technikának volt végül köszönhető, hiszen Erzsó rengeteg felvételt őriz kedveséről, Dobos Attiláról. Ezek közül az egyik végül bizonyította, hogy mindkét félben valóban megvolt a házasság szándéka.  

Itt van nálam az a hanganyag a régi telefonomon, amin megkéri a Drágám a kezemet és én természetesen igent mondok. Reméltem, hogy ez elég bizonyíték lesz arra, hogy Tóth Mihály tiszteletes úrtól megkapjam az áldást – mesélte az ügyintézés folyamatát Erzsó. – Csináltam róla egy biztonsági másolatot, nehogy a technika ördöge közbelépjen – nevetett.

A lelkész is meghallgatta a felvételt  

A lelkész, mielőtt bármit is meghallgatott volna, tájékoztatta a házasságkötés gyakorlatáról és az utólagos áldás feltételeiről a komáromi asszonyt. Ezután elindította a felvételt, és megbizonyosodott arról, hogy valóban kimondták egymásnak fogadalmukat a szerelmesek. Így a két fél között létrejött konszenzust mindez alátámasztotta. A lelkész úr rögtön közölte is a jó hírt Dobos Attila szerelmével: megkaphatják az isteni áldást, mint férj és feleség, ami 2020. december 30-tól a zeneszerző haláláig érvényesen köti őket össze.

Nagyon boldog vagyok, hogy teljesíthettem az én Drágám végakaratát és egybekelhettünk, még ha sajnos ő már nem is lehetett velem. Örülök neki, hogy ezeket a felvételeket elkészítettem, mintha tudtam volna, hogy jók lesznek valamire. A lányom is nagyon boldog volt, hogy megkaptuk ezt az esélyt, és nagyon hálás vagyok a lelkész úrnak a segítségért. Nem is találok szavakat a meghatottságtól mesélte könnyek között Erzsó lapunknak.

Dobos Attila/Erzsó
Fotó: Elekes Judit / TV2

Vége a várakozásnak

A döntéshozatal és a papírmunka miatt kissé hosszú és feszültséggel teli várakozási időszak következett, amit egy sokkal nagyobb boldogság követett. Dobos Attila menyasszonya már szerette volna kezébe venni a házassági emléklapot és ezzel az utolsó közös álmukat valóra váltani elhunyt szerelmével. Pár hónap várakozás után el is jött a nagy nap, amikor a postás meghozta Erzsó számára a várva várt okiratot.

Nagyon meglepett, amikor a postás a kezembe nyomta a borítékot, amit az Ökumenikus Egyház adott fel. Miután kibontottam, a szavam is elakadt, még szinte most sem térek magamhoz! A boldogságomat nem is tudom szóban kifejezni, hihetetlenül örülök ennek. Pont úgy volt, ahogy az én Drágám akarta, Isten előtt házastársak vagyunk, nekem ez a legfontosabb. Attila is biztos velem együtt örül fent az égben. Még most is alig hiszem el, hogy az álmunk valóra válhatott – mesélte meghatottan Erzsó, akinek így most már teljes a boldogsága, hiszen utolsó kívánságát is teljesítette Dobos Attilának, a házasságkötési emléklap pedig a többi ereklye mellé kerülhet a komáromi asszony otthonában. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701613
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701613
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel