Szerelem

Holtában is feleségül menne Dobos Attilához a menyasszonya

Bors

Létrehozva: 2022.05.03.

Módosítva: 2022.05.03.

Az ismert slágerszerző és a menyasszonya régóta tervezték, hogy összeházasodnak, de Dobos halála miatt már nem adatott meg nekik a lehetőség, hogy oltár elé álljanak. Ez mégsem akadályozza meg Erzsót abban, hogy örök hűséget fogadjon a szerelmének.

Idén januárban, hosszú betegség után 80 éves korában hunyt el Dobos Attila. A slágerszerző menyasszonya, Hatvaniné Erzsó a mai napig fájó szívvel gondol szerelmére és a be nem teljesedett fogadalmukra, amit Dobos Attila halála akadályozott meg. Az asszony ennek ellenére nem tett le arról, hogy fogadalmat tegyen elvesztett párjának. 
A dalszerző négy házasság után ismerkedett meg szintén özvegy párjával, Erzsóval, aki eleinte Dobos ápolója volt. A 20 év korkülönbség ellenére kapcsolatuk hamar szerelemmé alakult. Közel négy boldogsággal teli év jutott kettőjüknek, ami a kölcsönös tiszteleten és a mély érzéseken alapult.

 

Most tartották volna az esküvőt

Dobos Attila halála óta Erzsó fájdalma szinte vigasztalhataltan. Úgy érzi, senki sem léphet elvesztett párja helyébe.
Már nem keresek senkit, hiszen nem lesz, aki pótolja az én Szerelmemet – kezdte a Borsnak szomorúan az asszony, aki számára az április 27. több szempontból is fontos dátum volt. 
Ezen a napon volt az én drágám születésnapja, ami önmagában is borzasztó fájdalommal töltött el, de ami még nehezebbé teszi a lelkem, hogy erre a napra tűztük ki az esküvőt. Már a 80. születésnapján szerettük volna összekötni az életünket. Itt Budapesten, a Feneketlen-tónál terveztük a ceremóniát. Sajnos a koronavírus miatt többször el kellett halasztanunk az esküvőt, de idén bíztunk benne, hogy végre kimondjuk a boldogító igent. Azt akarta, vegyem fel a nevét, hogy mindenki tudja, összetartozunk – folytatta megrendülten Erzsó, aki Dobos Attila halála után is kész örök hűséget fogadni elhunyt szerelmének.

 

„Nem telt el úgy nap, hogy ne mondta volna: szeret”

 

Ha az egyház megengedi, én utólag is hozzámennék Attilához. A mi kötelékünk ugyanis ez igazi, őszinte, tiszta kapcsolat volt. Nem csupán a zene és a szerelem kötött össze bennünket, hanem egy olyan lelki kötelék, ami szavakkal jóformán leírhatatlan. Az utolsó időszakban bármilyen állapotban is volt, nem telt el úgy nap, hogy ne mondta volna el, hogy mennyire szeret és hálás, hogy része vagyok az életének – fogalmazott Erzsó.

Mindent elsöprő szerelem volt az övék Fotó: Bors - archív

 

„Fontos, hogy legyen bizonyíték”

 

De vajon a gyászoló asszony vágya, hogy hozzámenjen volt kedveséhez, csupán remény marad, vagy valóban kimondhatja Dobos Attilának a boldogító holtában is?  Az Ökumenikus Egyház lelkésze, Tóth Mihály a Bors kérésére elmondta: több országban is volt már arra példa, hogy elhunyttal kössenek házasságot.

– A legfontosabb, hogy az egyház ismerje a felek szándékait. A keresztény felekezeteknél a házasulandó felek egymásnak tett ígérete a házasságkötés, így fontos, hogy legyen bizonyíték arra, hogy mindkét fél házasodni akart. Például Franciaországban elnöki engedéllyel lehet a mai napig egy elhunyttal házasodni. De minden esetben ismerték a felek szándékait. Ha van egy hangfelvétel például bizonyítékként, már egy jó kiindulási alap is lehet – mondta a lelkész. – Magyarországon a világháborúk során is történt hasonló, hogy katonának elvitték a fiatal férfit és a szerelmével utólag adták össze, hogy korábban fogant gyermekük házasságba szülessen. Ennek inkább érzelmi jelentősége van, mintsem gyakorlati – tette hozzá a lelkész, aki hasonlóan járna el, ha ilyen kéréssel fordulnának hozzá. – Ha hozzám egy ilyen kéréssel fordulnának, nem küldeném el azonnal az illetőt. Mindenképpen alapos vizsgálat alá vetném a körülményeket és ha megalapozott a szándék, nem zárom ki, hogy összeadnám őket– mondta.

Dobos Attila születésnapjára tervezték az esküvőt - Fotó: Bors 

Kegyhely a lakásban 

A gyászoló szerelmes úgy rendezte át a lakást, hogy abban minden bútor és minden fotó úgy legyen elhelyezve, ahogy Attila szerette volna. 

– Igyekeztem méltó emléket állítani az én drágámnak – mutatott rá arra a komódra, amelyen egyfajta kegyhelyet állított elhunyt kedvesének. – Úgy válogattam össze a fotókat, a képkereteket, a bútorokat, ahogyan Attila szerette volna. A képek közül azokat válogattam ki, amik az együtt töltött időkben készültek, de a temetésen felolvasott búcsúbeszéd is felkerült a falra. Ez a kis emlékhely nyugalmat, örömöt jelent számomra, mintha most is velem lenne – mondta.

Az együtt töltött idők képeivel emlékezik szerelmére  Fotó: Bors - archív


 


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142868_auto_resized.jpg
origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713501913
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713501913
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713501913
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713501913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók