Bódi Csabi

Bódi Csabi megváltozik: Súlyos ígéretet tett feleségének

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2022. július 05. 03:00
Talán a legtöbben nem is hinnék, hogy Bódi Csabi 23 éve lépett az énekesi pályára. Azóta énekesek jöttek és mentek, de a Bódi család sikere továbbra is töretlen. Csabi a Borsnak arról beszélt, hogy imádja a közönségét, s őszintén elmondta, több figyelmet fordít a hivatására, mint az egészségére.

Csabi megszámlálhatatlanul sok fellépést tudhat maga mögött, ő és a szülei évente átlagosan 250 alkalommal ragadnak mikrofont, hogy felhőtlen jókedvet csempésszenek a közönség soraiba. Az énekes imádja a hivatását, volt, hogy egyetlen nap alatt 9 fellépést csinált végig különböző helyszíneken, ami fizikailag nagyon megterhelő tud lenni, emellett az egészségét is elhanyagolta.

Sajnos ebben én vagyok a hibás. Van, akinél egészségügyi okokra vezethető vissza a kövérség, de sok esetben ez intelligencia kérdése. Az utóbbinál magamra gondolok, e tekintetben nem érzem magam intelligensnek, mert nem tudok egészséges életmódot folytatni – kezdte Csabi A Borsnak, s hozzátette, a saját bőrén érzi, hogy a felesleg megnehezíti a mindennapjait.

Igaz, nem vagyok alacsony, de 100 kiló fölött van a súlyom. Ez nagyon megterhelő a szívnek, a lábaknak és a vérkeringésnek sem jó, főleg amikor a 38-40 fokos hőségben állok kint a színpadon. Táncolok és énekelek is közben, ami alatt ugye fokozottan igénybe veszem a tüdőmet – magyarázta az énekes.

Bódi Csabi
Az elmúlt évtizedek alatt az énekes egyetlen fellépést nem mondott le, még akkor sem, amikor autóbalesetet szenvedettFotó: Saját

A Drágám, add az életed! stúdiójában féltérdre ereszkedett felesége, Gina előtt és fogadalmat tett neki, hogy megszabadul 20 kilótól. Néhány nappal ezelőtt fogyókúrába kezdett, s bízik benne, hogy lesz elég lelkiereje végigcsinálni.

Nagyon nehezen vettem rá magamat, hiszen én nem drogozom, nem cigizek, nem kávézom, nem megyek játékterembe és a feleségemet sem csalom meg. Nincs semmi, amivel levezethetném a felgyülemlett stresszt, egyedül csak az ennivaló. Több szakértő is azt mondta, hogy ez pszichikai dolog, az étel még soha nem okozott nekem csalódást – fejtette ki Csabi, aki számára igazi szenvedély az evés, ezért komoly harcot vív magával. Az életmódváltás nem az ő asztala, ezért inkább kihagy egy-egy étkezést és koplal. Csabi őszintén elmondta, mostanáig elhanyagolta az orvosi vizsgálatokat, de ezen is változtatni szeretne.

Sajnos nem szoktam éves szűrésekre járni, pedig tudom, hogy kellene. A közeljövőben változtatok ezen, főleg, mert édesapám szívbeteg és jó lenne megelőzni az esetleges problémákat - árulta el a fiatal édesapa, akin nem fog az idő vasfoga, nem sokan mondanák meg róla, hogy 42 esztendős lett. A jeles napot a családjával ünnepelte s elárulta, mire vágyik igazán.

Bódi Csabi és Bódi Margó
A szülinapján Csabi mindig átnyújt egy virágcsokrot az édesanyjának, így köszöni meg neki, hogy világra hozta őtFotó: Saját

Szűk családi körben töltöttem a szülinapomat. Volt egy kis torta és néhány finom falat, de amire én vágyok, az a család az egészség, a szeretet, a megértés és a béke. Számomra ezek jelentik a legnagyobb ajándékot – zárta gondolatait Csabi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.