Járai Máté

Váratlan helyen tűnt fel az RTL Klub felfüggesztett műsorvezetője

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. június 16. 17:30
A kényszerpihenő kellemes lazítássá alakult, utazásból utazásba csöppen Járai Máté.
Bors

Mint ismert, Járai Mátét egészen hosszú időre, körülbelül két hónapra pihenőre küldte az RTL Klub, miután szerződésszegést követett el. Az volt a bűne, hogy nem egyeztetett a csatornával arról, hogy bizalmas, a reggeli műsor készítését és szerkesztését érintő kérdésekben nyilatkozik Istenes Bence internetes műsorában.

Máté rendkívül csalódott volt, Instagram posztjában beszámolt róla, hogy a Reggeliben végzett munkáját élvezte manapság a legjobban. Ugyanakkor elfogadta a kényszerpihenőt, és a reggeli műsorban nem szerepel június végéig.

Ám úgy tűnik, azért annyira nem vágta földhöz a szabadság. Sőt, igencsak élvezik Kírával a két hónapnyi szünetet.

Először Rómába vezetett az útjuk, amitől teljesen elvarázsolódtak, és természetesen töviről-hegyire felfedezték a nevezetességeket. 

A római vakáció után a kis vidéki házukban lazítottak, most pedig Görögországot indultak el felfedezni. Útközben, a 24 óráig látható Insta-sztorijuk szerint pedig Szkopjében is megálltak egy kicsit.

„Leléptünk... Nyolc óra vezetés, de már Szkopje. Szürreális hely” idézte a Blikk a színész bejelentkezését.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.